hirdetés

Miért éreznek bűntudatot a macskagazdik?

Molnár Enikő

2023. szeptember 10 - Képek: Getty Images Hungary

Macskagazdinak lenni nem egyszerű, főleg, ha felelősségteljes munkát szeretnénk végezi. Hiszen valamilyen szinten mindig foglalkoztat minket kedvencünk boldogsága és jólléte, viszont így kételyek is felmerülnek bennünk.

hirdetés

Azt hihetnénk, hogy a macskatartókat elkerüli a bűntudat, pedig ez nem így van. Bármennyire is függetlennek és néha talán egy kicsit maguknak valónak tűnnek a macskák, igénylik az emberek közelségét. Nem utolsó sorban pedig attól még, mert a „macskarisztokraták” néha kicsit nehezen elérhetőnek tettetik magukat, a gazdik szeretik őket és törődnek velük, így számos dolognak utánanéznek, hogy biztosítsák kedvencük jóllétét. De egy idő után a sok „kell” nagyon megterhelő lehet azok számára, akik mindent megtesznek, amit tudnak, és még mindig vannak követelmények, amiknek úgy érzik, hogy nem tudnak eleget tenni. Megkérdőjelezheti a gazdi, hogy vajon jót tesz-e a kedvencének az adott étellel, teljes élete van-e cicájának, akit a biztonsága miatt bent tart a lakásban… a sor még folytatódhatna. Ilyenkor lopakodhat be az életünkbe az állattartók bűntudata. Ez sokak szerint egyébként nagyon hasonlít a szülők bűntudatához, ami nem is csoda, hiszen nagyon sokan családtagjuknak tekintik kedvencüket.

Miért érezhetünk bűntudatot?

Egy 2021-es kérdőívben azt vizsgálták, hogy mennyire gyakori jelenség az állattartók körében az, hogy bűntudatot éreznek kedvencükkel kapcsolatban, valamilyen területen. A válaszadók 56 százaléka bizonyította, hogy igen gyakori. Nem csak kutyás gazdikról van szó, cicatartók is részt vettek a felmérésben. A bűntudatot érzők számai a következőképpen alakultak:

  • 59 százalékuk úgy érzi, hogy nem tölt elég időt kedvencével.
  • Sokuk bűntudatot érez akkor, amikor hazudik kedvencének.
  • 43 százalékuk akkor (is) bűntudatot érez, amikor hazudik arról kedvencének, hogy miért kell abbahagyni a játékot.
  • Több, mint a fele a válaszadóknak bűntudatot érez, amikor leküldi kedvencét a kanapéról, ágyról.
  • 58 százalékuk bűntudatot érez, amikor kedvencükre költenek kompenzálás képpen. Akkor is, ha túl sokat költenek rá, és akkor is, ha túl keveset.

A macskatartóknál még külön bűntudatkeltő faktor lehet a benti tartás. Sokan úgy érzik, hogy ezzel valamilyen szinten korlátozzák szeretett cicájuk életét, és nem adnak neki megfelelő teret a mozgásra és az ösztönei kiélésére. Ehhez még hozzáadódik, hogyha a macska társaság nélkül marad otthon.

A bűntudat számos benti cicát tartó gazdinál megjelenik.

Hogyan próbálunk kompenzálni?

Sokan azzal próbálnak kompenzálni, hogy nem mennek el társasági összejövetelekre (nem csak egyszer-kétszer hagyják ki, hanem rendszeresen lemondják a találkozókat). Mások úgy próbálják legyűrni ezt a kellemetlen érzést, hogy még több figyelmet fordítanak kedvencünkre. Például több jutalomfalatot, nagyobb adag ételt adnak cicájuknak (ami bármennyire is szeretet vezérelte, sajnos nem tesz jót) vagy bűntudatból új játékokat vesznek neki. Természetes, hogy felelősséget érzünk macskánk jóllétéért, és emiatt megpróbálunk túlteljesíteni, de a kevesebb néha több. A cicák általában kifejezetten sokat alszanak, és a nappali órákban igen ritka, hogy aktívak lennének, így tehát nem érdemes aggódni, ha napközben távol vagyunk, hiszen nagy valószínűséggel kedvencünk éppen durmol, amíg mi dolgozunk. Alkonyatkor, illetve hajnalban a legéberebbek, így leginkább ilyenkor lehet velük játszani. 30 percnél nem kell több időre gondolni, a legtöbb macskának bőven elegendő ennyi aktív játék, ha van más lehetősége is mozogni.

A benti cicák tartásának fontos része, hogy elég játékot és mozgásteret biztosítsunk nekik.

A benti cicák miatt érzett bűntudat sem reális, mert ha van terük és lehetőségük kiélni az ösztöneiket (van helyük mászni, „karmot élesíteni”, vadászni (amit a gazdi könnyedén biztosíthat közös játékkal)), és biztonságos, szerető környezetben vannak, akkor nem valószínű, hogy sokkal többre vágynának. Ha mégis úgy látjuk, hogy kedvencünknek nem elég a benti élet, akkor számos lehetőség közül választhatunk, hogy biztonságos keretek között kitárjuk előtte a világot.

Valóban nem lehet minden életmódhoz hozzáigazítani az állattartást, de a legtöbbe beleépíthető. Aki átlagosan 8 órában dolgozik, az könnyedén boldog életet biztosíthat egy, vagy akár több cicának is. Az állattartás egyik fontos része, hogy megismerjük kedvencünket, és kapcsolatot teremtsünk vele. Ha ezt a kapcsolatot ápoljuk, és figyelünk a cica többi szükségletére is, akkor nem érdemes bűntudatot érezni néhány egyedül töltött óra miatt.

állattartók bűntudata benti macska együtt töltött idő szükségletek
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink