Isztambul macskái mindent uralnak: képeken a város doromboló ékkövei
2024. május 10 - Képek: Szénási Szimonetta és Szénási Pál Mátyás/ Az Én Macskám
2024. május 10 - Képek: Szénási Szimonetta és Szénási Pál Mátyás/ Az Én Macskám
Pár napos isztambuli tartózkodásom rövidsége ellenére felejthetetlen lett, amiben nagy szerepe van a helyi macskapopulációnak. Fotókkal gazdagon illusztrálva mesélek.
Isztambul macskái legendásak; újságcikkek, videók, bejegyzések és úti beszámolók méltatják a helyi cicákat, valamint a város lakóinak állatokhoz való viszonyát. Ez az írás is egy óda lesz a cirmosokhoz, de annál sokkal több is: egy jó és követendő példa bemutatása. Amihez hasonlót szerencsére itthon is tapasztalni.
Megérkezvén a 15 millió lelket számláló városba, első utunk egy étterembe vezetett, ahonnan már tele hassal vetettük bele magunkat a sétálóutca forgatagába. Itt pillantottam meg az elsőt. A fekete-fehér példány egy száraztáp-kupac mellett állt, és méltóságteljesen, a turisták áradatára fittyet hányva falatozott.
Gyönyörű, jól megtermett macska volt, aki minden bizonnyal az őt mit sem zavaró külföldieknek hála birtokolt ilyen jelentős mennyiségű eledelt. A helyiek inkább mértéktartóbban, a cicáknak kihelyezett, nem ritkán névre szóló tálakban etetik kedvenceiket.
A szóhasználat nem véletlen: bár Isztambul macskái az utcán élnek, a városban élők és az odaérkezők egy emberként rajonganak értük. Az idelátogatók jelentős része rövidesen felszerelkezik egy kis alutasakos vagy zacskós táppal, hogy ekképp is adózzon a helyi hagyományok oltárán. (Mi a halas szendvicsünk tartalmát osztottuk meg egy tengerparti cicával.)
A következő megálló egy kis kávézó volt, mint a pincér bemutatásából megtudtuk, Ibiş székhelye. Az is kiderült, hogy a cirmos igazi nevezetességnek számít. Ami nem meglepő, hiszen a rendelést követően a büszke úr máris ráterelte a szót.
Ibiş több macskatársával osztozott a territóriumon, akik kíváncsian vették körbe az asztalunkat.
Amellett, hogy szinte egy métert sem tudsz megtenni Isztambulban anélkül, hogy vagy magukba az állatokba, vagy a nekik kihelyezett házikókba, illetve tálakba botlanál, a macskák szó szerint mindenhol otthagyták a nyomukat: a járda és az úttest betonja cicalábnyomoktól ékeskedik. Tökéletes dekoráció!
Napközben Isztambul macskái többnyire a turistáknak udvarolnak, vagy természetükhöz híven szundikálnak. De azt mindenhol!
Láttunk étterem teraszán, motor nyergén, rolleren, autó tetején, sőt mozdonyon békésen pihenő jószágokat, de azon se lepődj meg, ha egy bolt közepén pillantasz meg egy összegömbölyödve szuszogó csomagot. És ez senkit nem zavar! Nincs stressz, hogy tönkremegy a jármű fényezése, vagy szőrös lesz a kárpit.
Valóban szebbnél szebb macskákkal volt szerencsénk megismerkedni. Többségük trikolor vagy cirmos volt, de a feketék és a vörösek is képviseltették magukat.
Többségük proaktívan ismerkedett, másokat némi ciccegéssel lehetett közeledésre bírni (szerencsére nem ütköztünk nyelvi akadályba), ám voltak olyan korosabb, vagy edzettebb macskák, akik szemmel láthatóan nem kívántak közelebbi kapcsolatba kerülni sem velünk, sem mással. És egy turista itt hibázott!
A kislányának szerette volna megmutatni az állatot, de mivel tartott tőle, így félénken nyúlt felé, majd hirtelen vissza is rántotta a kezét – pechére. A macskát a kapkodó mozdulat megijesztette, és bizony visszakarmolt. Tanulságként egy klasszikust idéznék: „Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!” Komolyabbra véve a szót: az állatok testbeszéde jelzi, nyitottak-e a közeledésünkre. Ha nem, akkor békén kell hagyni őket.
Minoşnak, a 12 éves kandúrnak külön bekezdést szánok, hiszen a tengerparti étkezde koros ura még a macskákért mérsékeltebben rajongó férjem szívét is meghódította. Olyannyira, hogy a bűvös vallomás is elhangzott, miszerint „azért szeretem ám ezeket a haszontalanokat”. (A szó elszáll, az írás megmarad, így ezt fontosnak tartottam rögzíteni, már csak Vilmos macskánk érdekében is, akit jól ismerhetnek az olvasók.)
Minoş gazdája, korábbi tapasztalatainkat megerősítve, büszkén mesélt kedvencéről, aki közben felpattant az asztalunkra, megnézte, mit fogyasztunk (salepet, egy török italkülönlegességet), dörgölőzött és finoman harapdált is minket. Extra figyelmességre vall, hogy mindezt megelőzően a tulaj megkérdezte, zavar-e minket a macska közelsége. Vendéglátásból és (vendég)szeretetből jeles!
A törökök nemcsak a látogatókkal, de macskáikkal is roppant közvetlenek: nem egyszer láttam kismacskát babusgató meglett férfiakat, sőt, egy alkalommal egy egész csapat helyi úriember csodált egy csepp kölyköt.
Végezetül érdemes kitérni arra, miért van ekkora kultusza a macskáknak. Egyrészt ennek vallási oka van, hiszen a muzulmánok számára előírás a gyengék, így az állatok megsegítése.
Emellett az iszlám világban a macskát igen tiszta állatnak is tartják. Még Mohamed prófétáról is ismertek macskás történetek.
A 2004-ben elfogadott állatvédelmi törvény, amelynek értelmében gondoskodni kell az utcai állatok ellátásától, pedig csak ráerősít minderre.
Ha elmélyednél a témában, a vallási háttérről itt olvashatsz, míg a város macska- és kutyapopulációjának múltjáról kutyás oldalunkon, ide kattintva szerezhetsz ismereteket.
Kövess minket!
Kapcsolódó cikkek