hirdetés

Macskaalommal a klímaváltozás ellen? A tudomány megtalálta a módját

Molnár Enikő

2023. augusztus 2 - Képek: Getty Images Hungary

A klímaváltozás központi témává vált az utóbbi években, ami nem csoda, hiszen már a jelenlegi populáció életét is nagyban befolyásolja. Hatását évről-évre érezhetjük a saját bőrünkön, és a jövőkép nem túl rózsás, ha úgy haladunk előre, ahogyan eddig.

hirdetés

Bár a klímaváltozás nem egy vidám téma, mégis kiemelkedően fontos a mai világban, és az ilyen jellegű beszélgetésekből kihagyhatatlan a globális felmelegedés. Bármennyire is úgy érződik, hogy „a csapból is ez folyik”, vagy ezek a kifejezések „mára túl lettek használva” és „lassanként értelmüket” vesztik”, ez a valóságban koránt sincs így! Bármennyire is kellemetlen, valós jelenségek, és a folyamatok felgyorsulása nagymértékben az embereknek köszönhető. Bár sok kicsi sokra megy, igazi változást rendszerszintű összefogás hozhat, amire már volt is kezdeményezés 2021-ben. A Global Methane Pledge nevű kezdeményezés célja, hogy a résztvevő országok 2030-ra  30%-al csökkentsék metánkibocsátást a 2020-as adatokhoz képest. Ez mind szép és jó, de felmerül a kérdés, hogy ennek mi köze van a macskaalomhoz? Nemrégiben az MIT kutatói felfedezték, hogyha a macskaalomban is megtalálható zeolithoz rezet adnak, majd ezt (a keveréket?) felhevítik, akkor olyan anyaghoz jutnak, ami segíti a metánt szén-dioxiddá alakítani. Tehát a macskaalom és a klímaváltozás igenis összefüggnek.

Miért fontos ez a felfedezés?

Miért jó nekünk, ha több szén-dioxid van, mint metán? Hiszen a szén-dioxid az egyik legtöbbet emlegetett „gonosz” a klímaváltozás és a globális felmelegedés témaköreiben. Akkor miért örülünk annak, hogy képesek vagyunk többet előállítani?

Itt nem az a kérdés, hogy egy gáz jó-e vagy rossz, hanem az, hogy milyen mértékű hatása van. Tény és való, hogy a szén-dioxid hozzájárul a globális felmelegedéshez, de a metán hatása 100 éves távlatban nézve közel 30-szor nagyobb. Ebből tehát kiderül, hogy jobban járunk, ha a metánt át tudjuk alakítani a „kisebbik rosszra”. Végeredményben nem arról van szó, hogy valamelyikből többet állítunk elő, hanem arról, hogy a nagyobb problémát okozóból kevesebbet tartunk meg.

A zeolit egy ásvány, ami feldolgozott formában így néz ki. Nagyon sokoldalú, és az élet több területén használják.

A macskaalom árnyoldala

A fenntarthatóság is fontos komponense a klímaváltozás témájának, így a macskaalomban is használt zeolit és bentonit kérdése elkerülhetetlen. A macskaalmoknak több formája létezik, a szilikátból készült szintetikus megoldásoktól kezdve a természetesebb, megújuló forrásokat felhasználó alternatívákig. Valahol a kettő között pedig elhelyezkednek a sokak által ismert zeolit-bentonit tartalmú almok. Az ilyen típusú macskaalmok széles körben kedveltek, jó nedvességfelszívó képességgel rendelkeznek, illetve a szagmegkötésben sem utolsók.

Nemrégiben viszont előtérbe helyezték az állattartás környezetre gyakorolt hatását, és a macskaalmok is górcső alá kerültek. Ha röviden szeretnénk megfogalmazni az általános nézőpontot, akkor minden olyan macskaalom káros a környezetre nézve, ami nem lebomló anyagból (például kukoricadara alapú, vagy növényi rostból előállított „pellet”) készült, akkor is, ha természetes alapú (mint a bentonit vagy a zeolit), illetve ha szintetikusan állítják elő.

Sokan használnak alternatív megoldásokat.

Minket a téma szempontjából leginkább az előbbi „káros” alapanyagok érdekelnek. Sajnos nemcsak a szemétlerakás szempontjából jelentenek problémát, a két anyag bányászata is megterhelő a környezet számára. Ironikus, hogy a jelenlegi zeolit bányászat kifejezetten energiaigényes és szignifikáns karbonlábnyommal rendelkezik. De ennek nem kell így lennie: kísérleteznek fenntarthatóbb megoldásokkal is.

Váltani kéne?

Bármit is mondanak bizonyos macskaalom-alternatívákról, nem ezek lecserélésével fogjuk megváltani a világot és rendbehozni a klímaváltozást. A legfontosabb aspektusa egy macskaalomnak az, hogy higiénikus megoldást biztosítson macskánknak a dolga elvégzéséhez, és a cica hajlandó legyen bemenni az adott alommal töltött tálba. Emellett nem lehet elfelejteni az árkülönbségeket sem, tehát valahol kompromisszumot kell kötnünk, és kiválasztani, hogy a mi helyzetünkben melyik alom megoldható. Egy nem éppen környezetbarát alom még mindig jobb, mintha nem lenne alom.

A macskaalom kiválasztásánál a legfontosabb tényező, hogy kedvencünk használja azt.

Bár a cikk alapvetően kevéssé szólt a macskákról, érdemes belegondolni, hogy egy hétköznapi macskaalomban is megtalálható anyag mi mindenre képes, ha megfelelően kezelik. Nem egy csodaszer, és nagy valószínűséggel nem fogja megváltani a világot. De ez az új felfedezés segíthet abban, hogy a globális felmelegedés ellen folytatott harcból méltósággal távozzunk, és valahol ezt is a macskáknak köszönhetjük.

bentonit fenntarthatóság globális felmelegedés klímaváltozás környezetvédelem macskaalom tudomány zeolit
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink