hirdetés

4 ok, amiért a macskád igényli, hogy nézd evés közben

Hangai Lilla

2023. május 6 - Képek: Getty Images Hungary

Már az elején levesszük a terhet a válladról: valószínűleg semmiyen aggasztó dolog nem áll a háttérben. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy ez a viselkedés fejtörést okozhat számodra, hiszen mi van akkor, ha épp nincs időd mellette lenni, amikor ennie kellene? Van rá megoldás!

hirdetés

A következőkben sorra vesszük a lehetséges okokat, és arról is beszélni fogunk, hogy mit tehetsz azért, hogy kényelmesebben érezze magát a cica, és nélküled is falatozzon, ha éhes.

1.) Egyszerűen csak egy szokás

Talán ez az egyik leggyakoribb ok, és feltehetően a kölyökkorukból maradt rajtuk. Amikor kiscica kerül a házhoz, a gazdi képtelen levenni a szemét róla. Nézi, amikor alszik, játszik, wc-re megy, vagy éppen eszik. Az is lehet, hogy olyan apró korában került hozzá a cicus, hogy fecskendővel kellett etetned.

Ha így eszik a macska, az idő előrehaladtával nagyon könnyen megszokja, hogy ezekben a pillanatokban is figyelemmel kísérik és szeretik. Egyes macskák túllendülnek ezen a szokáson, míg mások egy életen keresztül ragaszkodnak majd hozzá, hiszen imádják a rutint, a megszokott dolgokat.

2.) Igény a biztonságra

A vadonban megtanulták, hogy evés közben sokkal sérülékenyebbek, hiszen ilyenkor nem tudnak olyan szinten figyelni a környezetükre. Az, hogy az otthon melegében emiatt már nem kell aggódniuk, nem mindegyiküknek jelent megkönnyebbülést, ugyanis az ösztöneik rendkívül mélyen gyökereznek. De az is lehet, hogy egy több kedvencből álló háztartásban valóban résen kell lenniük akkor is, amikor esznek.

De az is elképzelhető, főleg, ha mentett cicáról van szó, hogy valamikor a múltban evés közben valamilyen trauma érte, így ha benned bízik, azt várja tőled, légy mellette, hogy az ne történhessen meg újra.

3.) Ahogy nekünk, nekik sem esik jól a falat magányosan

A macskák kifejezetten társaságkedvelők, az elvadult állatok például kolóniákban élnek. Ez nemcsak a biztonságukat növeli, hanem segít nekik abban is, hogy megosszák a mindennapi örömeiket és bánataikat. Az ápolás mellett az evés is ilyen. És ki mással osztaná meg ezt a pillanatot egy egyke benti cica, mint a gazdival? Az sem ritka, ha ilyenkor a cicus arra is kifejezi az igényét, hogy simogasd.

4.) Fél, hogy kimarad valamiből

Sok olyan cica van, akit nem zavar, ha távol vagy, míg mások olyanok, akár az árnyék: egy lépést sem tehet nélkülük a gazdi. Ez adódhat a fajtájából és a személyiségéből is. Az ilyen cicák attól tartanak, hogy evés közben lemaradnak valami izgalmasról. Ez a jelenség az embereknél is megfigyelhető és FOMO-ként (fear of missing out – félelem a kimaradástól) utalnak rá.

A videóban Ginny, a szenior cica látható, aki csak akkor eszik, ha a gazdija simogatja: 

Hogyan teheted számára kényelmesebbé az egyedül evést?

Ha nem zavar a dolog, és a cica is egészséges, akkor nem feltétlenül kell tenned bármit is az ügyben. De ha mindenképpen meg akarsz győződni arról, hogy akkor is eleget eszik, amikor te éppen nem tudsz mellette lenni, akkor a következő dolgokat javasoljuk.

Banálisnak tűnhet, de a napi rutin kialakítása az etetés, az ápolás és a játék tekintetében sokkal biztonságosabbá teszi a macska számára a környezetet, ezáltal egyedül is könnyebben eszik majd. A sok simogatás, mentális stimuláció és az elegendő mozgás biztosítása szintén nagyon sokat segíthet. És persze a türelem! Egy mentett cica esetében például csak elképzelésünk lehet, hogy mennyi nehézséget kellett kiállnia.

biztonság biztonságos otthon felelős gazdi figyelem furcsa étkezési szokások macska macska eszik macska figyelmet igényel macska szokásai nem eszik egyedül a macska
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink