A hibrid macskafajta, a szavanna egy magyar tenyésztő szemével

Horkai Krisztina a Christine’s Cat tenyésztője volt az első Magyarországon, aki szavanna macskákat, vagyis a szerválok és házi macskák keresztezésével létrejövő hibrideket kezdett el tenyészteni. A célhoz vezető út nem volt előtte kitaposva, aminek megvoltak a maga előnyei és hátrányai is; ám sikerét mi sem igazolja jobban, mint hogy ma már nemzetközi szinten is elismerik a munkásságát. Kriszta egyedi látásmódját és a tenyésztéshez való hozzáállását egy személyes találkozó keretében ismerhettem meg, aminek tagadhatatlanul, még így hetekkel később is a hatása alatt állok. És nem csak azért, mert találkozhattam a macskáival!

Az interjú első részét itt érheted el: meghatároztuk, hogy mi az a hibrid macska, megismerkedhetsz a szavanna külső és belső jellemzőivel, valamint részletesen kiveséztük azt is, hogy mennyire vadak és mennyire szelídek ezek az egzotikus külsejű cicák. Sőt, szót ejtettünk arról a teljesen egyedi kezdeményezésről is, ami Christine’s Cat Club néven indul, és ahol a macskások egy itthon még teljesen új formában ismerkedhetnek meg a szavannákkal és a macskatartás szépségével. A következő sorokból pedig megtudhatod, hogyan viszonyul Kriszta a szavanna tenyésztéshez, milyen elvekhez ragaszkodik, és arról is szó lesz, mi a különbség a tenyésztő és a szaporító között; valamint megtudhatsz érdekes részleteket a macskás klubról és a nagyszabású tervekről. Természetesen Czéher György zoopedagógus az interjú teljes időtartama alatt velünk volt, ahogy a csodás macskák is.

Valahol ott hagytam abba, hogy megérkezett a következő csapat macska. Kriszta gondoskodott arról, hogy minden tenyészcsoporttal találkozhassak annak érdekében, hogy a lehető legteljesebb képet kapjam. Minden kis csapat megjelenésekor kíváncsi szemek meredtek rám. Néha az asztal alól, néha Kriszta öléből, néha a szekrény tetejéről. Magabiztos, huncut jószágok mind. Volt, aki azonnal megtámadta a kezemben himbálózó plüss egérkét, mások inkább tisztes távolból mustráltak, de mind otthon érezték magukat, egy pillanatra sem akadtak fenn a jelenlétemen.

AÉM.: Nem cifrázom túl – mesélnél kicsit a tenyésztés folyamatáról? Hogy zajlik két külön faj fedeztetése?

Horkai Krisztina: Ahhoz, hogy egy F1-es, vagyis hogy egy szervál és egy házi macska első generációs utóda megszülethessen, sok mindennek össze kell jönnie, ugyanis ahogy mondtad is, két külön faj párosodása a cél. Nálam a szerválokat kis koruktól kezdve mindig macskák vették körül, macskákkal szocializálódtak. Egy tányérból ettek, soha semmilyen baj nem volt velük. Nagyon fontos volt, hogy két szervál nyugalomban együtt tudjon élni, hiszen az ő energiaszintjük egyforma, így a macskákat nem fárasztották ki olyan hamar.

Érzékeny az egyensúly nagyon egy tenyészet esetében, fontos tiszteletben tartani az állatokat; mindet. Amikor például Sheila, aki itt fekszik melletted a széken, másként kezdett viselkedni a tüzelésnél, amikor beengedtem hozzá a szervált, vagyis lecsapta a fülé és a teljes testbeszédén lehetett látni, hogy feszült lett, nem erőltettem többé a dolgot. Akkor sem, ha addig éveken keresztül nem volt semmi gond. Ismerem az állataimat, azért a legapróbb jelekből is látom, hogy mit kell tennem vagy mit nem.

Czéher György: Ugye aki ismeri! Sok nyugat-európai történetet lehet hallani, ahol az ilyen részletekkel nem foglalkoznak, és probléma lesz belőle. Ez a tudatlanság és a mohóság. Kriszta rettentően becsületes ezekben a dolgokban, abszolút követi a szabályokat. Ugyanakkor hozzá kell tennem a teljes igazsághoz azt is, hogy az vegyen ilyen cicát, aki részt akar venni egy ilyen a nemesítési folyamatban. Ahogy arról már beszélgettünk az előbb, itt nincs két ugyanolyan macska.

Milyen jó, hogy mondja! Ha jól tudom, van némi ellentmondás a szavannák mintázatát és színét illetően.

H. K.: Margónak, akit kint láttál, a színe gyönyörű vörös, vadas; neki bengáli az anyukája. Én belekeverem az állományba a bengálit, mert attól lesz a macskáknak gyönyörű vadas színe. Ha követjük a standardot, szürke lesz az állat apró pöttyökkel. Csakhogy a szerválnak hatalmas pöttyei vannak.

A fő elképzelés az, hogy olyan legyen a szavanna macska, mint egy szervál lekisebbített változata. Én úgy látom, hogy ezt csak az F1 és F2 generációban sikerült elérni. Azoknak a tenyésztőknek, akik a standardnak megfelelően tenyésztenek, a kisgenerációs cicáiknál már teljesen eltűnik a vadas jelleg. Az arany, fekete pöttyös macskák helyett szürke, nagy fülű, apró pöttyös macskák születnek. Én azok közé tartozom, akik szeretnék a kisgenerációban is megtartani az arany színt, vagy teljesen eltérő, izgalmas, új színeket tenyészteni, mint a fehér, a kék, a csokoládé.

Én képviselek egy látásmódot, egy koncepciót, de ez nem feltétlenül azonos a standarddal. Aki ezt elfogadja, annak lesz egy különleges, másképp szép macskája, aki meg a standardot fogadja el, annak meg lesz egy szürke macskája, akiknek a pedigréje lesz szép. Azok is gyönyörű cicák, de máshogy.

Újabb csapat cica lépdelt fel peckesen a lépcsőn. Köztük volt a hosszúszőrű Harmony is. Kriszta elmesélte, hogy ő egy olyan cica, aki csak akkor szeret megismerkedni az újdonságokkal, ha a többiek előtte letesztelték azt. Nem egy felderítő típus, de aki egy ilyen macskának kiérdemli a bizalmát, az sosem fogja ezt elfelejteni. Sunny, a gyönyörű fehér árnyalatú kandúr – a foltjai később jelennek meg – az alom körül sertepertélt egy darabig, majd bejárta az egész szobát. Én pedig igyekeztem becsukni a számat: nem értem, hogy nyújthat egy alomban kaparászó macska is ilyen fenséges látványt?!

Hangos nyávogás törte meg a beszélgetésünket. A kennelektől jött. Kriszta megjegyezte, hogy valószínűleg az egyik nőstény hamarosan tüzelni fog, ilyenkor minden sokkal intenzívebb. A biztonság kedvéért leszaladt a cicákhoz, hogy biztos legyen benne, minden rendben van.

Ahogy figyelem ezeket a macskákat, feltűnt, hogy a hangjuk nagyon érdekes. A nyávogásuk nem szokványos, egyeseké mélyebb, másoké egyenesen csipogásszerű.

Cz. Gy.: Igen, nekem például ez is a tenyészkoncepciómhoz tartozik. A csipogás, a vadas jegyek és persze a kedvesség. Krisztát támadták egy időben, hogy miért kerülnek nála annyiba a macskák, amennyibe; voltak olyan érdeklődők, akik sokallták a cicák árát. Amikor kapott egy ilyen levelet, elbizonytalanodott, de azt tanácsoltam neki, hogy írja meg nyugodtan, hogy semmi gond, vegyék meg azt a cicát. A válasz mindent elmondott: azt írták vissza, hogy azt nem vehetik meg, mert nem lehet megfogni. Egy szavanna esetében sem csak a külső jellemzőket fizetjük meg, hanem a megfelelő szocializációt, a nevelést, a gondoskodást is.

Úgy gondoljuk, hogy a tenyésztés fölött létezik még egy harmadik szint is, a nemesítés. Vagyis, hogy amikor egy jelenségen korrigálni szeretnénk vagy egy új irányt szeretnénk kialakítani. Ez a folyamat nem arról szól, hogy istent játszunk, és az a lényeg, hogy olyat csináljunk, ami még nem volt. Pont az a fontos, hogy ezeknek az állatoknak az életét könnyebbé, élhetőbbé tegyük. De ez komoly munka mind a tenyésztő, mind a macskatartó részéről. Ahogy az anyamacska is neveli és építi a kölykeit, úgy nekünk is ezt kell tennünk.

Közben visszatért Kriszta is, a kennelekben elcsitultak az indulatok. Hallottam, ahogy határozottan, de kedvesen nyugtatja a macskákat, akik azonnal reagáltak is rá és elcsendesedtek.

Ha tenyésztőkkel van alkalmam beszélgetni, mindig megkérdezem őket a szaporítókról is, és most sem teszek kivételt. Szerintem elengedhetetlen erről újra és újra beszélni, hogy a leendő macskatartók elegendő információ birtokában felelős döntést hozhassanak.

H. K.: Él még egy téveszmerendszer: azt gondoljuk, hogy van a szaporító, aki egy gonosz ember és gyártja az állatokat, és van a tenyésztő, aki orvoshoz meg kiállításokra viszi az az állatait. Gyakorlatilag aki kevés állatot tart, de azok célpárosítással szaporodnak, az még attól nem tud tenyészvonalakat fenntartani, mert nem áll módjában. Egyedül nagy tenyészkoncepciót nem tud képviselni, tehát csak szaporít. De persze létezik olyan is, aki futószalagon gyártja az állatokat és úgy szaporít. A kettő azonban nem ugyanaz.

Az állattenyésztésben szakszóval azt hívják szaporítónak, aki tisztességes módszerekkel kisebb állományt kezel. Sajnos a szaporító szónak lett egy negatív jelentéstartalma. Nemcsak a tenyésztőknek kellene konferenciákon ezeket a dolgokat megvitatni, hanem az új nemzedék bevonása is nagyon fontos lenne. Ahol jó példákon keresztül megtanulhatják, hogyan kell ezt jól csinálni.

Cz. Gy.: Például Kriszta sem neveli egyformán az állatait, mert nem egyformák ők sem; és emiatt tőle is különböző fogásokat lehet eltanulni. Minél több információt beszerez valaki, annál jobb lehet ebben a dologban.

Akkor a Christine’s Cat Clubok erre is lehetőséget kínálnának? Hogy erről is tanuljanak a macskák és a macskatartás iránt érdeklődők?

H. K.: Abszolút. Ezek a kis létszámú csoportok ezt is lehetővé teszik. Ahogy mondtam is korábban, az a célunk, hogy aki megelégszik egy kis macskasimogatással és a szavannák megismerésével, az is jól érezze magát, és akit komolyabban érdekel a tenyésztés vagy a macskatartás, és szeretne releváns tudáshoz jutni ebben a témában, az is megtalálja nálunk a számításait. Sőt, ha már itt tartunk, elárulom, hogy tervben vannak vadmacskákról szóló előadások is, amikkel ezeket az állatokat közelebb hozhatnánk az emberekhez. De tervezzük azt is, hogy a legkomolyabb érdeklődőknek külföldi tanulmányutakat szervezzünk, ahol ellátogatnánk állatkertekbe, természetvédemi intézetekbe. És ha ez nem lenne elég, mentőprogram szervezésén is törjük a fejünket Gyurival. Nem le akarunk tolni az emberek torkán egy öncélú műsort, hanem jól akarjuk érezni magunkat velük a macskázásban!

Ennél nem is lehetne szebb végszavunk! Ha felkeltette az érdeklődésedet a program, itt tudsz informálódni és jelentkezni. Az biztos, hogy egy életre szóló élményben volt részem, alig várom, hogy visszatérjek! Tavasszal Kriszta egy új, izgalmas projektbe kezd, amiről nem árult el egyelőre részleteket, de azt mondta, itthon ilyen még nincs.