hirdetés

A macskák tényleg magukat háziasították? A kutatók szerint öntudatos kedvenceink még ezt sem bízták az emberiségre

Hangai Lilla, 2022. szeptember 25 - Képek: Getty Images Hungary

A macskák génjeinek átfogó tanulmányozása azt sugallja, hogy még azután is, hogy bekerültek az életünkbe, nagyrészt változatlanok maradtak több ezer éven keresztül. Valójában jól megfontolt döntést hoztak velünk kapcsolatban, ugyanis időt szakítottak arra, hogy eldöntsék, biztosan az ölünkben szeretnének-e heverészni az elkövetkezendő időkben.

hirdetés

A háziasított macskák elterjedését vizsgáló új tanulmányban a DNS-elemzés arra utal, hogy a macskák több ezer évig éltek az ember mellett, mielőtt a domesztikáció megtörtént volna. Ezalatt az idő alatt a génjeik vajmi keveset változtak a vadmacskákéhoz képest, eltekintve egy apró finomítástól, a cirmos macska jellegzetes csíkjaitól. A kutatók több mint 200 macska DNS-ét vizsgálták meg az elmúlt 9000 évből, köztük ősi római macskamaradványokat, egyiptomi macskamúmiákat és modern afrikai vadmacska példányokat. A Nature Ecology & Evolution című folyóiratban megjelent tanulmány szerint két fő macskavonal járult hozzá a ma ismert házimacska-fajtához.

Minden a gabonatermeléssel kezdődött

A mai házimacskák ősei már i.e. 4400-ban hódító útjukra indultak Délnyugat-Ázsiából Európába. Úgy tűnik jelenleg, hogy körülbelül 8000 évvel ezelőtt kezdtek a termékeny félhold mezőgazdasági közösségeiben hozzácsapódni az emberekhez, ahová tulajdonképpen a rágcsálók miatt érkeztek. Végül az emberek és cirmos kedvenceink is felismerték a kapcsolatban rejlő lehetőségeket.

Az egereket és a patkányokat vonzották az emberi civilizációk által termelt termények és egyéb mezőgazdasági melléktermékek. A macskák pedig intelligenciájuknak köszönhetően felismerték, hogy a rágcsálópopulációkat követve mindig bőséges élelemben lesz részük.

„Nem az történt, hogy az emberek elvittek néhány macskát és ketrecbe zárták őket. Ehelyett az emberek többé-kevésbé megengedték a macskáknak, hogy háziasítsák magukat.” – mondta el Claudio Ottoni, a tanulmány társszerzője, a Leuveni Egyetem munkatársa.

Az Egyiptomot uraló afrikai macskákból álló második leszármazási vonal a Földközi-tengerre és az Óvilág nagy részére terjedt el i.e. 1500 körül. Ezt az egyiptomi macskát feltehetően a viselkedése tette vonzóvá az emberek számára. Ilyen volt például a társasági megnyilvánulása és a szelídsége.

A kutatási eredmények továbbá arra is következtetni engednek, hogy az emberi populációk előszeretettel vitték macskáikat szárazföldi, és tengeri kereskedelmi útvonalakra is, hogy ott is megfékezzék a rágcsálókat.

A cirmos bunda története

A macsekok DNS-ének összehasonlításával a tanulmány bepillantást enged abba is, hogyan változtak az állatok még azelőtt, hogy az emberek elkezdték volna szállítani őket szerte a világon. Meglepő módon a vadon élő macskák és a házimacskák genetikai felépítésében nem mutatkoztak jelentős különbségek. Azon kevés tulajdonságok egyike, amelyekkel megkülönböztethetők, a cirmos szőrzet volt.

A sokak által nagyon kedvelt csíkos bunda a középkorban kezdett térhódításába; a délnyugat-ázsiai Oszmán Birodalom idejéből származik, majd Európában és Afrikában is általánossá vált. A szőrmintázatok azonban csak a 18. században váltak eléggé általánossá ahhoz, hogy a házimacskákhoz kapcsolják őket. A 19. században pedig a tenyésztők már tudatosan kezdték kiválasztani a különleges tulajdonságokkal rendelkező cicákat, hogy speciális fajtákat hozzanak létre.

Lelki társak

Elmondhatjuk tehát, hogy a macskák az emberek háziasított társaivá váltak anélkül, hogy sokat változtak volna, vagy bármelyik fél komolyabb erőfeszítést tett volna az ügy érdekében. Organikus folyamat volt, amelyből mind a két fél egyformán profitált. Később pedig arra is rájöttek, hogy nem csak remek gazdasági kapcsolatról lehet itt szó, hiszen élvezik egymás társaságát.

A kutyákat például meghatározott feladatok elvégzésére választották ki a domesztikáció során. Ez a bizonyos tulajdonságokra való szelekció vezetett az ebek diverzifikálásához, vagyis a ma látható számos fajta kialakulásához.

„Úgy gondolom, hogy nem kellett a macskákat ilyen szelekciós eljárásnak alávetni, mivel nem kellett megváltoztatni őket. Úgy voltak tökéletesek, ahogy voltak.” – jegyezte meg Eva-Maria Geigl evolúció genetikus és a cikk társszerzője.

hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon