hirdetés

5 intő jel, hogy a macskát túl korán elválasztották a mamájától: így segíthetsz neki

Hangai Lilla

2023. május 25 - Képek: Getty Images Hungary

Egy cicának minimum 8 hetes koráig az anyja mellett kell maradnia, de még jobb, ha ez inkább 10-12 hét. Ezalatt az idő alatt a mama fokozatosan fogja elválasztani, miközben megtanítja mindenre, amire a felnőtt, önálló élethez szüksége lehet. Ilyen a vadászat, a játék, az önápolás, a fajtársakkal, más állatokkal és emberekkel használandó szociális készségek. Ha ez az időszak valamilyen okból kimarad az életéből, az később számos problémát okozhat.

hirdetés

Ha találtál, mentettél egy kiscicát, valakitől hozzád került vagy éppen vásárlás előtt állsz, fontos erről tudnod, ugyanis számos viselkedésproblémára magyarázat lehet, valamint a kölyök nevelését illetően is módosítanod kell néhány dolgon. A vásárlást azért szeretnénk mindenképpen kiemelni, mert ahhoz, hogy kedvenced egészséges legyen mentálisan és fizikálisan is, felelősségteljes tenyésztőt kell keresned! Az ilyen szakember egyik indikátora az, hogy nem adja oda neked a macskát idő előtt. Egy megbízható tenyészetből sosem hozhatod el a cicát 3 hónaposnál fiatalabban! De lássuk a jeleket, amelyek egy macska életében a túl korai elválasztás esetében mutatkozhatnak!

Felelős tenyésztő sosem adja oda a kiscicát idő előtt!

1.) Betegségre hajlamos

Az újszülött cicák tápanyagszükségletük 100 százalékát az anyatejből nyerik. Akárcsak az emberek esetében, náluk is nagyon fontos, hogy az anyatejjel megkapják a vitaminokat, az ásványi anyagokat és az antitesteket az immunrendszerük megfelelő kifejlődéséhez. Körülbelül 8 hetes korukban az anyjuk természetes módon kezdi elválasztani őket, ekkor elkezdenek szilárd táplálékot is fogyasztani. Ha ez túl korán történik meg, a növekedésük látja kárát. Ha 8 hetesnél fiatalabb macska került hozzád, azt tápszerrel kell etetned. Amikor elérte a 8 hetes kort, elkezdhetsz mellé fokozatosan nedves tápot is adni.

Sajnos előfordul, hogy a tápszer sem tartalmaz elegendő antitestet, így elképzelhető, hogy a macska növekedése a túl korai elválasztás miatt visszamarad, a betegségekre pedig fogékonyabb lesz.

2.) Agresszív

Az újszülött cicák nem csak erős immunrendszert kapnak a mamájuktól: viselkedési leckékkel is ellátja őket. Egyszerűen mondva megtanítja nekik, hogyan kell macskának lenni. Azok a cicák, amelyeket túl korán elválasztanak az anyjuktól és az alomtársaiktól, nem tanulnak meg játszani anélkül, hogy túlságosan durvákká válnának; egyszerűen szólva nem ismerik meg a határokat.

Szégyenlőssé, bizalmatlanná, durvává és szélsőségessé válhatnak, ugyanis nem volt, aki jelezze nekik, mi elfogadható és mi nem. Agresszív viselkedést tanúsíthatnak az emberek, a fajtársak vagy más állatok felé is. Ha 8 hetes kora előtt került hozzád a cica, igyekezz megismertetni annyi macskával, amennyivel csak lehet, hogy tanulhasson tőlük.

Az idejekorán elválasztott cicákból agresszív felnőtt válhat.

3.) A macska a túl korai elválasztás miatt félős lesz

A kiscicák az anyjuk és alomtársaik körében tanulják meg értelmezni és használni a szociális jelzéseket. Tudni fogják, hogyan reagáljanak az emberekre, a történésekre és más fajokra, hiszen a mama viselkedése lesz az iránymutató számukra. A túl korán leválasztott cicákra jellemző lehet, hogy mindentől félnek, hiszen ha jobban átgondolod a jelenlegi és az előző pontot, kiderül, hogy valójában a korai szocializáció az, amit elveszítenek egy ilyen sajnálatos helyzetben.

Ha az első hetekben megismerkednek a külvilággal és a benne élőkkel. Magabiztos és kiegyensúlyozott felnőttekké válnak, hiszen megtanulják, hogy mitől nem kell félniük. Türelemmel és sok odafigyeléssel azonban elnyerhető az ilyen cicák bizalma is! Szocializálni sosem késő egy macskát, de ahogy telik az idő, úgy mindig egy picit nagyobb kihívást fog jelenteni.

4.) Nehézségek az alkalmazkodásban

Ahogy arra már az előbb is utaltunk, a macskák a szülőanyjuktól tanulják meg, hogyan kell macskának lenni. Ezekre az érzékeny állatokra egyébként is óriási hatással van mindenféle változás, hát még akkor, ha senki nem mutatta meg nekik, hogyan vegyék a természetesen felmerülő akadályokat, a változásokat, a stresszt. Az ilyen macskákkal sűrűn előfordul, hogy valamilyen kompulzív viselkedésformát vesznek fel, mint amilyen például különböző tárgyak vagy egy adott testrész szopogatása, rágcsálása. De nagyobb valószínűséggel fordul elő náluk szeparációs szorongás is.

A korai szocializáció elmaradása miatt a korán leválasztott macskák félénkebbek.

Ha ilyen magatartásformákat tapasztalsz, mindenképpen javasoljuk, hogy keress fel egy állatorvost! Amennyiben inkább előtte tájékozódnál kicsit, a szopogatásról itt olvashatsz, a szeparációs szorongásról pedig itt.

5.) Problémák az alomhasználattal

A cicák az előttük lévő példa (az anya) alapján körülbelül 8 hetes korukban kezdenek el érdeklődni az alomtálca iránt. Bár alapvetően vonzani fogja őket példa nélkül is, ha megfelelően tiszta és jó helyen van, ugyanis természetes ösztönüktől vezérelve olyan helyet keresnek az ürítésre, ahol be tudják takarni, el tudják ásni, hogy a ragadozók szag alapján ne azonosíthassák a nyomokat.

A lényeg tehát, hogy később is, akár felnőtt macskát is meg lehet tanítani az alomtálca használatára, de nem biztos, hogy zökkenőmentes lesz a dolog. Rengeteg türelemre, kedvességre és gyengédségre lesz szükség, hiszen egy kis árvának lettél a mamája helyett is a mamája, akinek minden segítség elkél ahhoz, hogy egészséges felnőtt válhasson belőle.

Az alomra szoktatás is nehezebb lehet.

Ezeket teheted még

Te mutatod meg a kismacska számára, hogy a világ egy biztonságos hely, így nagy rajtad a felelősség! Az első dolgod mindenképpen az legyen, hogy elviszed állatorvoshoz, aki beütemezi az oltásokat, a féreghajtást, az ivartalanítást, és alaposan meg is vizsgálja.

Tartsd naponta 15-45 percet kézben, beszélj hozzá, és biztosíts számára egy meleg, nyugalmas zugot. Ahogy növöget, ismertesd meg különböző hangokkal, zajokkal, illatokkal és más állatokkal, emberekkel is. Játssz vele sokat, miközben megtanítod arra is, hol vannak a határok.

Nagyon apró cicák esetében ha lehetőséged van rá, érdemes a kicsit elhelyezni egy olyan anyamacskánál, akinek éppen vannak kölykei.

Ha olyan felnőtt macskával hoz össze a sors, akiről tudvalevő, hogy hamar elválasztották, a türelem lesz a legnagyobb fegyvered. Hagyd, hogy a saját tempójában fedezze fel a környezetét, és szánj sok-sok időt a kötődés kialakítására; játékok, simogatás, beszéd, heverészés.

agresszió beteg a macska fél a macska felelősség kölyökmacska korai elválasztás macska anya kapcsolat szeparációs szorongás szocializáció szopogatás szoptatás
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink