hirdetés

Jól őrizd meg a számlát, ha kisállattartással kapcsolatos eszközt veszel

Gerhát Petra

2024. július 7 - Képek forrása: Getty Images Hungary

Elektronikus, kisállatok gondozásához és ápolásához szükséges eszközökre is vonatkozik 2024. júliusától a jótállás. Akár több éves garanciával is élhetünk, ha elromlanak.

hirdetés

Július elsejétől bővültek azon termékkörök, melyre a kereskedőknek kötelező jótállást biztosítani, ezzel jól járnak többek között a kisállatokkal kapcsolatos kiegészítőket vásárlók is. Biztonsági, és a gondozásukhoz szükséges eszközöket is találunk a kibővített termékkategóriák között.

A macskaajtó sokkal biztonságosabb a nyitottnál – már erre a kisállatok számára szükséges eszközre is él a garancia

Bővült az állattartáshoz szükséges eszközök jótállása

A jótállási szabályok változására szerdai közleményében hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). Amint azt a Dívány megírta, az egyéb termékek mellett a kedvtelésből tartott állatok villamos energiával működtetett felszereléseire, például az etető-, itató-, szőrnyírógépekre, illetve az elektronikus eszközzel ellátott nyomkövető nyakörvekre, ajtókra szerelhető kisállatkapukra, és az alomtálcára is jár a jótállás.

A 10 ezer forint feletti értékű, a kisállatok tartásához szükséges eszközök esetében még májusban módosultak a jótállásra vonatkozó általános szabályok. Akkor az értékhatárok, illetve a jótállás időtartama is változott. A rendelkezés pedig a hét elején életbe is lépett.

A 10 ezer forintos eladási árat elérő, de 250 ezer forintot meg nem haladó ár esetén a kisállatok tartásához kapcsolatos eszközökre is, akárcsak számtalan más használati cikkre két év, míg 250 ezer forint eladási ár felett három év a jótállás ideje.

Jótállási jegy híján a számla is elég, ha baj van az eszközzel

A jótállási igényt a vásárló a jótállási jeggyel tudja érvényesíteni, de ha ezt szabálytalanul állították ki vagy nem is adták át a fogyasztónak, az nem jelenti a jótállási jog elvesztését. Ilyen esetben a vásárló a számla vagy a nyugta bemutatásával tudja érvényesíteni jogait.

Bár itthon egyelőre még kevesebb figyelmet kap, de nyugaton már sokkal elterjedtebb az elektromos macskaajtó, így csak idő kérdése, hogy hazánkban is még többen elkezdjenek iránta érdeklődni. Ebben a cikkünkben izgalmas történetet olvashatsz arról, hogy mi történik akkor, ha mégsem működik. Itt pedig arról olvashatsz, hogy egy másik, kedvelt elektromos eszköz, az öntisztító alomtálca mire jó. Arról is felvilágosítunk, hogy milyen veszélyeket rejthet magában a használata.

elektromos eszköz eszköz garancia kisállat macskaajtó öntisztító alomtálca számla
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A kutyákat is szereted?
Látogass el az Az én kutyám oldalunkra is!