hirdetés

Macskák a középkorban: az egyház őket választotta ki a nyilvános gyűlölet tárgyának

Hangai Lilla

2023. szeptember 14 - Képek: Getty Images Hungary

A macskákat a középkorban nemes egyszerűséggel a Sátán apró ügynökeinek tekintették, de még a legjobb esetben is csak hasznos kártevők formájában nyertek helyet az emberek tudatában. Éles kontrasztban áll ez az ókori megítélésükkel, amikor is nagyra tartották, becsülték és tisztelték őket.

hirdetés

Lássuk hát, hogy a középkor miért és hogyan ásta alá a macska addig oly tündöklő reputációját!

A középkorban az egyház megszállottan üldözte őket

A középkori egyház mindent megmozgatott annak érdekében, hogy a macskákat a sötét varázslatokkal, boszorkányokkal, pogánysággal és magával a Sátánnal hozzák összefüggésbe.

Desmond Morris, brit zoológus, etológus és antropológus így nyilatkozott: „A vallási nagyokosok gyakran alkalmazták azt a ravasz módszert, hogy más emberek hőseit gonoszokká alakították saját céljaiknak elérésének érdekében. Ily módon a korábbi kultúrákat védelmező ősi, szarvakkal rendelkező istenség először a kereszténység gonosz ördögévé változott, majd az ókori Egyiptom nagy tiszteletnek örvendő, szent macskája is a középkori Európa gonosz varázslómacskája lett. Sok olyan dolog, amelyet egy korábbi vallás szentnek tartott, automatikusan elkárhozott egy új vallás által. Így kezdődött a legsötétebb fejezet a macska és az emberiség tekintetében is. Évszázadokon keresztül üldözték, az egyház teljes támogatását élvezték a ránehezedő kegyetlenségek.”

Érdekes azonban, hogy néha még a legnagyobb egyházi vezetők sem vették komolyan a saját szabályaikat. Nyílt titok volt ugyanis, hogy a késő középkorban tevékenykedő Richelieu bíboros rajongott a macskákért. Ha hihetünk a korabeli forrásoknak, egy időben 14 macskája is volt egyszerre.

Miután a macskát a Sátánhoz, a fekete mágiához és a boszorkányokhoz kötötték, rendszeresen pusztították és kínozták őket. Mindezt azért, hogy így elkerüljék a balszerencsét és jelezzék Krisztus iránti odaadásukat. Sőt, a jövő megjósolására is felhasználták őket egy speciális rituálé során, melyet ailuromanciának neveztek. Olyannyira beitta magát a közhiedelembe a bűnösségük, hogy a felvilágosodás koráig, a 18. századig sem sikerült visszanyerniük korábbi, elismert státuszukat. A viktoriánus korig kellett várni, míg a macska újra megbecsült állattá válhatott.

A macska a középkor időszakában céltáblája volt az egyház által szított gyűlöletnek.

A nőiességgel való kapcsolatuk csak tovább rontott a helyzetükön

A macskák rossz hírnevéhez továbbá hozzájárult az is, hogy az ókori Egyiptomban a nőiességgel, a női energiákkal hozták őket gyakran összefüggésbe. Ez azért volt problémás, mert a középkorban a nőiesség, a női erő birtoklása nem volt éppen szerencsés. A Szűz Mária kultusznak a középkori népszerűsítése előtt a nők szorosan kötődnek Évához, vagyis a férfi, Ádám bukásához az Édenkertben. Veleszületett bűnösöknek tartották őket, akik felelősek voltak a férfi, és tulajdonképpen az egész emberiség szenvedéséért.

És ha ez még nem lett volna elég, a középkori keresztények a zsidókhoz is kötötték a macskákat, akiket üldöztek és gyaláztak, mint Krisztus-gyilkosokat. Azt terjesztették, hogy a zsidók imádták a macskákat, sőt, akár macskává is tudtak változni. Csak azért, hogy besurranhassanak a keresztény otthonokba, ahol varázsolhattak és heccből keresztre feszíthettek macskákat, hogy ezzel kigúnyolják Krisztus áldozatát.

Kötélen lógó macskát csókolgattak a hívek

A macskát Walter Map (kb. 1130-1210) író munkássága révén még közelebbi kapcsolatba hozták a démonokkal. Ő azt állította, a patarénusok, akik reformokat erőltettek a katolikus egyházban és eretnekmozgalomnak tekintették a munkálkodásaikat, sötét rítusaik részeként a macskákat is imádták. Map ír arról, hogy azok a keresztények, akik bűnbe és tévedésbe estek, amikor csatlakoztak a patarénusokhoz, de azóta megtértek az igaz hithez, hogyan számoltak be egy rendszeresen megfigyelt rituáléról:

„Az este első imádsága alatt (a szerk.: 18-21 óra között), zárt bejáratok, ajtók és ablakok mellett a családok csendben ülnek, mindegyik saját »zsinagógájában«, és várakozik. Közöttük egy kötélen lógva egy nagy fekete macska jön. Amint meglátják ezt a macskát, lekapcsolják a lámpákat. Zsolozsmákat nem énekelnek vagy mondanak fel külön-külön, hanem összeszorított fogakkal mormognak afelé, ahol az urukat látták. Ha megtalálják, megcsókolják, bolondságuktól függően minél alázatosabban. Hol a mancsokon, hol a farok alatt, hol a nemi szerveken.

Map története – amelyet sehol máshol nem támasztottak alá – olyan széles körben elterjedt, hogy beépült a macskákat elítélő pápai bullába is. IX. Gergely pápa (1227-1241), válaszul az Európa-szerte terjedő eretnekségről szóló hírekre, Konrad von Marburg inkvizítort (1180-1233) Németországba küldte, hogy az általa szükségesnek tartott eszközökkel kiirtsa az eretnekeket. Konrad visszaküldött a pápának egy alattomos rítusokról szóló jelentést, amely meglehetősen hasonlít Map korábbi beszámolójához a macskarituáléról. Ám ő még békákkal is megspékelte a történetet.

IX. Gergely pápa válaszul kiadta a Vox Rama (Ráma hangja) elnevezésű bullát, amely az összes macskát, különösen a fekete macskákat – gonosznak és a Sátánnal szövetségesnek minősítette. Konrad von Marburg kiemelten bírálta III. Henrik német nemest, Sayn grófját, amiért állítólag ő is részt vett ezeken a rituálékon. A grófnak sikerült tisztáznia nevét a bíróság előtt és megtarthatta pozícióját is. Von Marburgogt nem sokkal ezután „titokzatos körülmények között” meggyilkolták.

Ugyan a lakosság szinte egésze sem írni, sem olvasni nem tudott, ez nem jelentett gondot. A bulla tartalma is szájról-szájra terjedt, a pápa és az egyház pedig mindent megtett azért, hogy a macska bűnösként jelen legyen a köztudatban. Az idősebb nők, akik macskát tartottak, különösen nagy veszélybe kerültek, őket ugyanis előszeretettel vádolták boszorkánysággal.

A boszorkányság bűnébe mindig belehaltak

A középkorban boszorkánysággal megvádolt személyek 80%-a nő volt – vagy legalábbis erre lehet következtetni a korabeli feljegyzések alapján. A vád szinte minden esetben halállal végződött. Bár manapság a legtöbbször azt láthatjuk a különböző történetekben, hogy megégették a boszorkánynak vélt személyeket, valójában sokkal gyakoribb volt, hogy egy zsákba kötötték a boszorkányt és vele együtt a macskáját, majd vízbe dobták, hogy megfulladjon.

A bubópestis 1348-as kitöréséért gyakran a Vox Rama bullát és IX. Gergely pápát teszik felelőssé. Bár ennek hitelessége némiképp megkérdőjelezhető, az tagadhatatlan, hogy a macskák hiányában megnövekedett rágcsálópopuláció nagyban hozzájárult a pesti terjedéséhez. Az egyház a hívők fejébe azt az üzenetet ültette, hogy a betegséget Isten küldte a bűneik megtorlásáért, amit el is fogadtak és továbbra is irtották a macskákat.

A protestáns reformáció (1517-1648) végre megtörte az egyház teljhatalmát az emberek élete felett, és nagyobb gondolati szabadságot biztosított. Persze mindig voltak és lesznek is olyanok, akik ragaszkodnak a korábbi hiedelmekhez, a macskákat érintő általános nézetek változtak. Egyre többen tartották őket házi kedvencként is. Viktória királynő pedig a Egyiptom iránti rajongása lévén elérte, hogy a macskákra olyan szeretettel és megbecsüléssel tekintsenek a kor emberei is, akárcsak valaha az ókorban, az őshazájukban.

boszorkányok és macskák középkorban a macska legenda legendák macskákról macska történelem történelem
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A kutyákat is szereted?
Látogass el az Az én kutyám oldalunkra is!