A Key Marco macska: ez a kézzel faragott szobor egy elveszett civilizáció Istenekkel való harmóniáját testesíti meg

Azt mondják, hogy a macskáknak kilenc életük van. De vajon mire elég ez a 9 élet, ha valaki mondjuk 1500 éve él? A becslések szerint ugyanis a különös kisugárzással rendelkező, világhírű Key Marco macskát 1500 évvel ezelőtt faragták. 2019-ben végre téren és időn át visszatérhetett szülőföldjére, a floridai Marco-szigetre.

Ismersz, imádunk mindent, ami macska! Főleg akkor, ha rejtélyes és titokzatos, és valószínűleg a világunk és kultúránk alakulásában és formálódásában jelentős szerepe volt.

Tipikus macska

A cicust Frank Hamilton Cushing antropológus fedezte fel az 1896-ban, a sziget területén zajló ásatáson. A fából készült figura azért tudott ilyen szinte hibátlan állapotban fennmaradni, mert sárréteg zárta maga alá, ami így oxigénmentes környezetet biztosított, és megakadályozta a bomlást. Míg sok, ott talált műtárgy a levegő hatására szinte azonnal szétmállott, a macska meglepő részletességében ma is tündököl.

„A romlandó tárgyak, mint például a Key Marco macska, ritkák a régészeti feljegyzésekben. Jelentősége az emberi múltról, a kulturális sokszínűségről tárolt információkban rejlik, valamint abban, hogy ezek a kérdések milyen módon inspirálhatják a kutatókat és a nagyközönséget.” – magyarázta Torben Rick, a Smithsonian Intézet Nemzeti Természettudományi Múzeumának antropológiai osztályának elnöke.

A Key Marco macska a Kolumbusz előtti indián művészet egyik legszebb darabja, amelyet valaha Észak-Amerikában fedeztek fel. A mindössze nagyjából 15 cm magas, a Calusa indiánok által őshonos keményfából (buttonwood) faragott bajszos egy karizmatikus antropomorf szobrocska. Valószínűsíthetően állati zsírral való gondos dörzsölése nemcsak patinát hagyott maga után, de plusz segítséget is jelentett a fennmaradásához. Felfedezése óta 2019-ben először érkezett haza a Marco-szigetre más, ugyanazon az ásatáson talált tárgyakkal, köztük egy szertartási maszkkal, aligátorfigurával, festett emberi alakkal és tengeri teknősfigurával.

Mitől ekkora a jelentősége?

A nyúlánk, térdelő cicaszobor bevalljuk őszintén, minket emlékeztet egy karcsú női alakra is. De a valódi jelentősége nem ebben van. A Calusa indiánok, akiktől valószínűleg ez a műalkotás származik, már kihaltak az európai behatásnak köszönhetően. Összeomlott kultúrájukból csak csipeteket szedegethetünk össze, akár a városi galambok az eldobott péksütemények maradékaiból.

Meg Kassabaum, a Pennsylvaniai Egyetem Régészeti és Antropológiai Múzeumának észak-amerikai kurátora elmagyarázta azt is, hogy ezzel a felfedezéssel láthatjuk, hogy mik hiányozhatnak a leletekből, ilyen tárgyak ugyanis ritkán őrződnek meg: „Ezek a különleges leletek kiváló példái a Kolumbusz előtti floridaiak által használt összetett ikonográfiának, és valószínűleg mély rituális jelentőséggel bírtak az őket létrehozó emberek számára. Különösen a fatárgyakon maradt festék szolgál fontos emlékeztetőül a bennszülött művészek által elért részletesség és készség tekintetében. Sajnos csak sejtést ad arról, hogy milyen szépek lettek volna ezek a darabok, amikor elkészültek.”

A megtaláló, Frank Hamilton Cushing így írt róla: „…emberszerű lény párduc képében. Bár alig 15 cm magas, tartása méltóságteljesen hősiesnek mondható, és konvencionális vonalai a végsőkig mesteriek.

Míg a fej és az arcvonások – a fülek, a szemek, az orrlyukak és a száj – a legreálisabban van kezelve, megfigyelhető, hogy nemcsak a lábak és a lábfejek, hanem még a mancsok is, – amelyek vaskosan támaszkodnak ülő helyzetben a combokra vagy térdekre –, le vannak vágva, befejezetlenek. Úgymond megfosztották a karmaitól. És ez, megjegyzem, teljesen összhangban van a primitív szakerdotális művészet szellemével általában, amelyben régen is egy Isten vagy Hatalmas Lény alakjának megformálására törekedtek oly módon, hogy annak aspektusa vagy szelleme megdöbbentően feltáruljon.