hirdetés

Abesszin fajtaleírás: a kecses és merész mászóbajnok, aki szinte sosem pihen

László Enikő

2022. február 15 - Képek: Getty Images Hungary

Ha aktív, merész és minden kalandra készen álló cicát szeretnél társadnak, az abesszin lehetséges, hogy jó választás számodra!

hirdetés

Az abesszin nem egy tipikus díszmacska, aki nyugodtan ül a fotelben. Tettrekész, merész és fáradhatatlan társ, aki imád a figyelem középpontjában lenni. Vele biztosan nem szürkék a gazdi mindennapjai, ugyanis mindig kitalál valamit, amivel szórakoztathatja a közönséget.

Eredete

Bár senki sem tudja, hogy pontosan mikor, illetve hol jelent meg először az abesszin, egy elterjedt vélekedés szerint ez a fajta közvetlen leszármazottja az ókori Egyiptom szent macskáinak. Eredetének egy másik változata azt sugallja, hogy a mai példányok őseit a brit katonák hozták magukkal Abesszíniából (mai Etiópia), amikor az 1860-as évek végén az abesszin háború véget ért. Az első brit földre lépett egyedet Zulának hívták. De mivel nincs írásos bizonyíték arról, hogy Zula ennek a fajtának a képviselője lett volna, egyes tenyésztők azt állítják, az eredeti vérvonal mára már kihalt, és az abesszint brit tenyésztők alkották újra. Annyi bizonyos, hogy a modern fajtát az Egyesült Királyságban tenyésztették ki.

A macskák kiállítása nagy divat volt a késő viktoriánus korszakban. Az 1871-es Crystal Palace Macskakiállításon kiállított szokatlan fajták egyike egy abesszin volt, aki a harmadik helyezést érte el. A macskakiállításról szóló jelentés, amelyet a Harper’s Weekly 1872. január 27-i számában tettek közzé, volt a fajta első ismert írásos említése nyomtatásban.

Manapság a genetikai bizonyítékok arra utalnak, hogy a macskák az Indiai-óceán part menti régióiból és Délkelet-Ázsia egyes részeiből származtak. Ugyanis a tabby gén mutációja, ami csak ennél a fajtánál fordul elő, egyáltalán nem található meg Egyiptomban és Kelet-Afrikában, viszont az Indiai-óceán partvidékén élő vadmacskáknál fellelhető ez a mutáció és az ebből eredő színezet. Lehetséges, hogy brit és holland kereskedők olyan kikötőkből hozták a macskákat, mint Kalkutta, India vagy Indonézia szigetei. Az 1830-as években a hollandiai Leiden Állattani Múzeumban kiállított macska taxidermiás példánya, ami a „Patrie, domestica India” nevet kapta, hitelt ad ennek az elméletnek. A fajta valószínűleg az abesszin nevet azért kapta, mert a Kristálypalotában kiállított Zulát Abesszíniából importálták. A korai törzskönyvek keresztezéseket mutatnak nem abesszin macskákkal, ami magyarázatot adhat az új szőrszínek bevezetésére és a hosszú szőr génjére.

Az amerikai macskatenyésztők először 1900-ban importáltak néhány abesszint, de a tenyésztési programok csak az 1930-as években indultak be igazán. Ekkor ugyanis több macskát importáltak Nagy-Britanniából. Jó dolog, hogy számos macskát exportáltak az Egyesült Államokba, mert a második világháború jelentősen megtizedelte a fajtát. Csak egy tucat abesszin maradt életben Angliában a háború végére. A fajta azonban később az egyik legkedveltebb macskafajta lett. Napjainkban az abesszin a második legnépszerűbb rövid szőrzettel rendelkező fajta, csupán a sziámi előzi meg a rangsorban.

Fajtastandard

Az abesszin egy közepes méretű, atletikus, izmos testfelépítésű macska. Elegáns, kecses teste közepes hosszúságú, kiegyensúlyozott felépítésű. Lábai vékonyak, mancsai oválisak, hosszú farka pedig fokozatosan elvékonyodik. Feje enyhén ék alakú, széles. Szemei mandulavágásúak, kifejezők, körvonaluk fekete. A szem színe lehet borostyánsárga, zöld vagy sárga. Fülei viszonylag nagyok, egymástól távol ülnek, végük kissé hegyes. Szőrzete selymes tapintású és rövid, testhez simuló. Különleges cirmosságát egy gén okozza. Minden egyes szőrszál gyűrűzött, ezek legalább kétszeresen, maximum négyszeresen csíkozottak. A mellkas, a has és a végtagok belső oldalán egységes az alapszín. Színe lehet vadas, rőt, vörössárga, kék, ezüst és őzbarna. A kölykök sötétebb színnel jönnek a világra, és idővel világosabbá válnak. Az abesszin testsúlya körülbelül 3-5 kg. Várható élettartama 9-15 év.

Jelleme

Az abesszinről úgy tartják, hogy hasonló módon kötődik és ragaszkodik az emberhez, mint egy kutya. Rendkívül merész, bátor és megfélemlíthetetlen jellem, aki nem hátrál meg szinte semmitől. Extrovertált, játékos és mindenek felett energikus. Egyesek úgy tartják, sosem pihen. Mindig a szórakozáson töri a fejét, nem véletlenül emlegetik a macskavilág bohócaként. Imádja a magas helyeket, számára a mászás lételem. Rendkívül intelligens, trükköket is meg lehet neki tanítani. Barátságos, igényli gazdája figyelmét és a vele való foglalkozást. Nem tipikus ölmacska, sokkal inkább egy kíváncsi, felfedező természet, aki szinte sosem nyugszik.

Ideális környezet

Amennyiben egy abesszinnel akarsz osztozni otthonodon, fontos szem előtt tartanod, hogy ez a cica szeret felmászni mindenre, amire csak lehetséges. Ezért egy vagy akár több mászóka elengedhetetlen a számára. Gyerekekkel és más háziállatokkal jellemzően jól kijön. Különösen jó játszótársa lehet egy olyan gyermeknek, aki hozzá hasonlóan kíváncsi és játékos természet. Az abesszin számára fontos, hogy elfoglalhassa magát, ezért számos játékot kell neki biztosítani. Ha ez nem történik meg, könnyen kitalál valami jó elfoglaltságot, aminek a gazdi nem feltétlen fog örülni.

Ápolás

Rövid szőrének ápolása egyszerű, egy héten egyszer elegendő kifésülni, hogy az elhalt szőrszálak eltűnjenek. A szemek és fülek tisztítására is rendszeresen gondot kell fordítani.

Gyakori egészségügyi problémák

Az abesszinnél előfordulhat periodontális betegség, ami sok, három év feletti cicát érinthet, fajtától függetlenül. Kialakulhat FHS, ami egy neurológiai probléma, amely miatt a macskák túlzottan tisztogatják magukat, ami szőrhulláshoz és gyakori viszketéshez vezethet. Előfordulhat patellaficam (térdkalács-elmozdulás) és progresszív retina atrófia is, ami egy degeneratív szembetegség. Kialakulhatnak veseproblémák, például a PKD, ami a macskák policisztás vesebetegsége. Ennek kiszűrésére genetikai tesztek állnak rendelkezésre.

abesszin fajtaleírás rövidszőrű macska
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink