hirdetés

Egy test, egy agy, két arc: megdöbbentő veleszületett betegséggel élt ez a cica hosszú éveket

Hangai Lilla, 2023. szeptember 18 - Képek: Getty Images Hungary

Frank és Louie-nak szinte két teljes különálló arca volt egy nagyon ritka veleszületett betegség miatt, amelyet diprosopusként ismerünk. A cicának három szeme volt, a középsővel nem látott, és nem is tudta becsukni; valamint két orrot, két szájat és egy agyat tudhatott magáénak.

hirdetés

Janus macska néven is emlegetik őket az ókori római istenség után, akit az istenek ősapjának tartottak, és két feje volt. Az ezzel a rendellenséggel született állatok ritkán élik túl a születésüket követő napot, Frank és Louie azonban 15 évig élt.

Az első 3 hónapban egy cipősdobozban lakott

Marty Stevens, Frank és Louie gazdája 2011-ben vette fel a kapcsolatot a Guinness World Records-szal, és elmondta, hogy a cica kiváló egészségnek örvend, pedig akkor már 12 éves volt. Kölyökkorában az átlagosnál sokkal több odafigyelést és törődést igényelt, kétóránkét kellett tápszerrel etetni. Marty, aki egy állatkórházban dolgozott ápolóként, az első három hónapban egy cipősdobozban mindenhová magával vitte a cicát, még a munkába is.

A macskának csak az egyik szája funkcionált, a másiknak nem volt alsó állkapcsa. Egy nyelőcsöve volt, amelyhez azonban csatlakozott mind a két száj. Végül a rengeteg befektetett energia megtérült, és a macska elég erős lett ahhoz, hogy a többi cicával játsszon. Sőt, a család kutyájával is nagyon közel kerültek egymáshoz; pórázon még a sétáira is elkísérte. Imádott autózni, egy nagyon lezser és barátságos macska maradt idősebb korára is.

Sajnálatos módon Frank és Louie 15 éves korában átsétált a szivárvány alatt. Rosszindulatú rákos megbetegedést diagnosztizáltak nála, és az orvos úgy látta bölcsnek, ha elaltatják. Hosszú és boldog életet tudhatott magáénak; a 15 év egy átlagos, egészséges macska esetében is igen tiszteletreméltó kor, a diprosopustól szenvedő állatok esetében pedig felér egy kisebb csodával is. Erre képes a szeretet és a törődés!

Egy Janus macska kilátásai

A diprosopus egy rendkívül ritka, veleszületett betegség, amelynek következtében az arc egyes részei vagy a teljes arc megkettőződik. Bár sokan a sziámi ikerséghez hasonlítják az állapotot, nem egészen erről van szó, ugyanis a betegséget nem két embrió összeolvadása okozza. Ebben az esetben az SHH fehérje aktivitása lesz abnormális.

Az SHH fontos szerepet játszik az embrionális fejlődés során, többek között az arcvonások szélességét is szabályozza. Túlsúlyban az arcvonások kiszélesedéséhez és az arcszerkezet megkettőződéséhez vezet. Minél jelentősebb a túlsúly, annál inkább duplikálódik a struktúra. Az SHH fehérje alacsonyabb mennyisége az ellenkezőjét idézi elő, vagyis az arcvonások nem megfelelően fejlődnek ki. Az SHH hozzájárul még a megfelelő agyi struktúrák kifejlődéséhez is. Ennek következtében, és azért is, mert gyakran párosul más veleszületett rendellenességekkel, a diprosopus egyedek szinte azonnal elpusztulnak. Embereknél és más állatoknál is előfordulhat.

Kövess minket a közösségi oldalainkon is!
hirdetés
További cikkeink

Keresés az oldalon