hirdetés

10 érdekesség a karakálról: a fülükön a bojt lankadtabbá válik, ha öregszenek

Hangai Lilla

2023. október 16 - Képek: Getty Images Hungary

A karakálnak 1761-ben adta nevét George Buffon francia természettudós, aki az állat török nevéből, a „Karrah-kulak”-ból alkotta a szót, amely fekete füleket jelent. Ez a 8-19 kilogrammos, közepes testű vadmacska Afrikában, a Közel-Keleten, Közép-Ázsiában, valamint Pakisztán és Északnyugat-India száraz területei őshonos. Tigrinya nyelven az őslakosok szakállas oroszlánnak (ch’ok anbessa) hívják.

hirdetés

A karakál nem ismer félelmet, jellemző rá, hogy önmagánál méretesebb prédára is lecsap. Megfigyelték nála azt is, ahogy nagyobb ragadozókat elzavar, ha az általa elejtett zsákmányállatára fáj a foguk. Igazán kivételes macskaféléről van szó, ami nem csak egyedi és elegáns megjelenése miatt érdekes.

Őslakos bushman apa és fia a háttérben egy karakállal a Namib-sivatagban.

1.) Egyik titokzatosabb, mint a másik

A karakál legközelebbi rokona az afrikai aranymacska. A genetikai tanulmányok szerint a két faj 2,93-1,19 millió évvel ezelőtt vált el egymástól. Az afrikai aranymacskáról szinte alig tudunk valamit, az első fotót a vadonban 2002-ben készítették róla. A karakálról valamivel több ismeretanyagunk van, de ez a faj is rendkívül tartózkodó és rejtőzködő, így a tudósoknak nincs egyszerű dolga.

A két fajhoz a családfán a szervál áll a legközelebb, amit előszeretettel tartanak sajnos háziállatként is, valamint a szavanna nevű hibrid macska kitenyésztéséhez is felhasználták.

2.) A ráncok helyett így látható rajtuk az öregedés

A karakálokat messziről is igen könnyű felismerni jellegzetes fekete arcfestésükről és a fülük végén lévő 4-5 cm hosszú fekete bojtról. Ez a bojt lankadtabbá válhat, ahogy az állat öregszik. A karakált gyakran keverik a hiúzzal a bojtos fülükre hivatkozva. Azonban könnyen különbséget lehet tenni köztük, a hiúz ugyanis foltos, míg a karakál egyszínű.

Ezek a kis fülcsomók és a pofa rajzolata vizuális kommunikációs eszközként is szolgálnak. Ahogy fejüket egyik oldalról a másikra fordítják, vagy a 20 izom segítségével a fülüket mozgatják (az ember fülében mindössze 6 izom van), a szőrcsomók meglibbennek, és ezzel képesek üzenetet továbbítani. (Egyes kutatók szerint úgy is funkcionálnak, mint a bajuszszálak.) De természetesen ahogy egy macskához illik, a karakál morog, fúj, dorombol és nyávog is.

3.) Aktivitásukat befolyásolja a hőmérséklet

A legtöbb ragadozó aktivitása leginkább attól függ, hogy a prédája mikor mozgolódik. Ez lehet alkonyatkor és hajnalban, éjszaka vagy a nappali órákban. A karakálok leginkább éjszakai életet élnek, de megfigyelték őket már a nappali órákban is. Ami különösen érdekes az esetükben, hogy a hőmérséklet is befolyásolja azt, hogy mikor mutatják meg magukat. Jellemző, hogy ha 20˚C fok alá esik a hőmérséklet, a karakálok a rejtekükbe vonulnak.

4.) Hatékony és könyörtelen vadászok

Hosszú és erős hátsó lábaiknak köszönhetően 3 méter magasra is képesek felugrani, sőt meg tudnak csavarodni a levegőben, hogy irányt változtassanak, ha szükséges. A prédájukat lesből akár 5 méterre is megközelítik, mielőtt lecsapnának. Leginkább kisebb emlősöket és madarakat fogyasztanak, de alkalmanként fűfélékkel és szőlővel is kiegészítik a diétájukat, hogy megszabaduljanak a gyomrukban található parazitáktól. Náluk akár háromszor nagyobb prédát is sikeresen képesek leteríteni masszív testfelépítésüknek köszönhetően.

Egy gyöngytyúk prédával.

5.) Egész évben készen állnak a lepedőakrobatikára

A karakálok az év teljes egészében készek a szaporodásra miután körülbelül 1 éves korukban szexuálisan éretté válnak. Az ivarzás 1-3 napig tart és nagyjából 2 hetente megismétlődik egészen addig, míg a nőstény vemhes nem lesz. A vemhesség 2-3 hónapig tart, és az alomban 1-6 kölyök születik.

6.) A 90-es években történt egy kis baleset

1998-ban egy, a moszkvai állatkertben tartott karakál spontán módon összemelegedett egy házi macskával, aki beszökött a hím kifutójába. A nászból életképes utód született bojtos füllel. A cicáról sajnos sok információ nem maradt fent, de azt biztosan tudják, hogy nem születtek utódai.

7.) Egyiptomban bebalzsamozott karakálokat is találtak

Az egyiptomi kultúrában vélhetően igen jelentős szerepet töltöttek be ezek a vadmacskák, ugyanis számos rajzon és festményen megörökítették őket, valamint bronzszobrok formájában és bebalzsamozva is feltártak példányokat.

A leletek szerint szelídítették és tenyésztették is a fajt. A gepárdokkal együtt a fáraó állatgondozójának feladata volt, hogy mindent biztosítson az állatok jólétéért. A legerősebb és legügyesebb macskákat bevetették vadászatokon.

8.) Indiában is vadásztak velük

Indiában igen nagyra tartották azon képességük miatt, hogy a madarakat röptükben is el tudták kapni. Egészen a 20. századig az uralkodók gyakran használták őket vadászatokon apróvadra, míg a gepárdokat nagyobb vadakra vetették be.

Szórakozásképpen egy arénába rengeteg galambot engedtek, majd közéjük eresztették a karakálokat, és arra lehetett fogadni, melyik öli meg a legtöbb madarat.

Fiatal karakál lopakszik a Ngorongoro Természetvédelmi Területen, Tanzániában.

9.) A vizeletük igen koncentrált, ha kevés a víz

A karakálok jellemzően száraz, szűkös vízforrásokkal rendelkező területeken élnek. Úgy alkalmazkodtak ezekhez a zord körülményekhez, hogy a vízszükségletük nagy részét képesek a prédából biztosítani. Valamint arra is képesek, hogy csak igen koncentrált vizeletcseppeket engedjenek ki, amivel szintén segítik megőrizni a hidratáltságukat.

10.) Talppárnáikban titok rejlik

A karakálok talppárnái között hosszú, merev szőrszálak feszülnek, amik lehetővé teszik, hogy hangtalanul közlekedjenek, valamint a puha homokon való sétát is könnyebbé teszik számukra.

érdekesség érdekességek macskákról karakál vadmacska
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A kutyákat is szereted?
Látogass el az Az én kutyám oldalunkra is!