Ezért adtak a vikingek macskát nászajándékba

Bátor vadászként és harcosként, valamint független lényként a macskák kiváló társak lehetnek bármilyen közösség számára. Ha jobban belegondolunk, a hasonló kvalitásokkal rendelkező elszánt és rettenthetetlen vikingek rendkívül hasonlóak a macskákhoz. Sőt számos élethelyzetben profitálhattak is a jelenlétükből.

A skandináv mitológiát tanulmányozva macskás történetek seregeivel ismerkedhetünk meg, melyek adnak egy körülbelüli képet arról, hogy milyen kapcsolatban álltak a vakmerő és rátermett vikingek és a szabad lelkű macska.

A legszínesebb macskás mitológia az északiaké

Különböző állatok viszonylag gyakran jelennek meg a viking történetekben, Odin hollóitól (Hugin, Munin) Loki gyermekéig, a farkas Fenririg. A régi skandináv mesék talán legjelentősebb és legismertebb macskái Freyja szekerét húzták. Az istennő a termékenységért, a halálért, a harcért és a szerelemért felelt. Freyja szent állata is a macska volt, így nem is csoda, ha sokan hittek abban, hogy a cirmosokkal való jó kapcsolattal és bánásmóddal kiérdemelhetik az istennő tetszését és támogatását.

A skandináv mitológiában a macskák egyéb szituációkban is feltűnnek. Jörmungandr, szintén Loki fia, (nagy huncut volt ez a Loki!) egy hatalmas kígyó. Amikor Thornak egy versengésben fel kellett emelnie az óriások macskáját, a Jörmungandr macskává változtatta magát, hogy ő lépjen az állat helyébe, ezzel becsapva Thort.

Úgy tartják, hogy az előbb is említett Fenrir farkast visszatartó zsinór, melyet a törpök kovácsoltak, szintén rendelkezett egy macskás tulajdonsággal: a Gleipnir 6 mágikus hozzávalója közül a macska lépésének nesze volt az egyik.

A skandináv népmesékben is feltűnnek

A bársonytalpúak a skandináv népmesékben is megjelentek. Például az egyik történet szerint egy macska segít egy szegény embernek, és végül megkéri őt, hogy vágja le a fejét. Amikor az ember a kérésnek eleget téve lefejezi a macskát, az gyönyörű hercegnővé válik, akit aztán feleségül vesz.

Csak néhány szereplésüket mutattuk most be a sok közül, de ezek alapján is látszik, hogy kifejezetten pozitív lényekként tartották őket számon a skandinávok.

Macskavándorlás Skandináviába

Az óskandináv nyelvben a macskára a „köttr” szót használták, ami mára „katt”-ra módosult. A norvég erdei macska. mely természetes módon, emberi beavatkozás nélkül alakult ki, és maga is számos ősi történet, illetve mese főszereplője, eredeti nevén „Skogkatt”, ami nemes egyszerűséggel erdei macskát jelent.

Számos elmélet létezik arról, hogy a háziasított macskák hogyan jutottak el Norvégiába. Az az egy biztos, hogy minden macska őse ugyanabból a Felis catus fajból származik, amely valaha a civilizáció bölcsőjéből, Mezopotámiából indult világhódító útjára.

A DNS-tanulmányok arra engednek következtetni, hogy kétszeres macskavándorlás történt. Az első alkalommal a Közel-Keletről Európába és Afrikába vitte őket az útjuk, a második vándorlás alkalmával Egyiptomból, csónakokon jutottak el a föld különböző pontjaira, Skandináviát is beleértve.

Azt sajnos jelenleg nem tudják megmondani, hogy ezen a területen mikor jelentek meg, de arra utaló jelek vannak, hogy valószínűleg a vaskorban kezdtek a régióban elszaporodni, jelenlétük pedig prominensé vált a viking korszakban. A méretüket tekintve hiába szerepelnek sokszor óriásokként a legendákban, nincs arra bizonyíték, hogy a vikingek macskái ilyen nagyok lettek volna. Sőt valószínűleg sokkal kisebbek voltak. A Danish Journal of Archaeology folyóiratban megjelent tanulmány szerint a macskák átlagosan 16%-kal nőttek nagyobbra a középkor óta.

A vikingek életében a macska többfunkciós nászajándék volt

A viking településeken találtak olyan macskamaradványokat, amelyek arra engednek következtetni, hogy tartottak macskákat, bár az gyanítható, hogy nem csak kedvencként. Amikor a vikingek nem portyáztak és fosztogattak, sok időt töltöttek növénytermesztéssel és gazdálkodással. Mivel a patkányok Skandináviában is nagy problémát jelentettek, a viking macskák valószínűleg fontos szerepet játszottak a termények védelmében.

Egyes szakértők úgy vélik, hogy a viking macskákat menyasszonyoknak is ajándékoztak az esküvőjük napján, amely Freyjára való utalásként a szerelem szimbólumaként funkcionált. És persze az új háztartásban nagy hasznát vették mint rágcsálóirtó is. Genetikai vizsgálatok bizonyítják, hogy a hajóútjaikra is magukkal vitték őket, megóvni a rakományt a rágcsálóktól. Valamint – ahogy már az előbb is említettük –, mivel Freyja nemcsak a szerelem és a termékenység, hanem a harc istennője is volt, így jelenlétük jó ómen lehetett ebből a szempontból is.

A bundájukra is szükségük volt

Egy meglehetősen érzékeny területet is érintenünk kell, miért volt fontos a vikingek számára a macska. A zord időjárás következtében a vikingeknek szükségük volt szőrmére is, mellyel védhették magukat. Régészeti bizonyítékok mutatják, hogy gyakran kereskedtek is prémekkel; köztük fókák, kecskék, farkasok és macskák bundáival. Azt azonban persze visszatekintve nem tudhatjuk biztosan, hogy megvárták-e, míg a cirmosok természetes halállal pusztulnak el, vagy megölték őket a bundájukért. Az odense-i lelőhelyen azonban 68 macska maradványait találták meg egy kútban; az elemzés szerint haláluk oka nem természetes volt.

Ha érdekel az is, hogy milyen kapcsolatban álltak a vikingek a kutyáikkal, arról itt olvashatsz bővebben.