hirdetés

Érezhetnek-e a macskák szerelmet? Nem úgy, mint az ember, de átélhetnek ragaszkodást

Ferenczi Deborah

2023. február 14 - Képek: Getty Images Hungary

Gondolkoztál már azon, hogy vajon a macskák érezhetnek-e szerelmet, vagy olyan mély ragaszkodást, amit mi, emberek általában a szerelemmel azonosítunk? Nos, valójában amikor erősen hozzánk bújnak, dorombolnak, akkor hasonló érzelmek törnek fel bennük, mint bennünk, amikor egy szerelemmel szeretett személyhez bújunk.

hirdetés

Sokan úgy gondolják, hogy az olyan mély érzelmek átélése, mint a szerelem, vagy a mérhetetlenül szoros, szereteten alapuló ragaszkodás, az kizárólag az emberi lét érdeme. Az állatoknak azonban csak ösztöneik vannak, és ennek tekintetében cselekszenek mindent, még azt is, ami számukra szeretetnek tűnik. Azonban ez nem igaz, hiszen számos egyértelmű jele van annak, hogy kedvenceink szeretnek minket.

A szerelem vagy éppen szeretet definíciója

A szerelmet definiálhatjuk egy olyan érzelemként is, mely egy önzetlen, hűséges és szeretetteljes állapotot takar. Ennek természetesen vannak olyan megmutatkozásai, melyek alapján lehet arra következtetni, hogy az illető szerelmes-e. A macskák esetében ennek a szeretetnek a kimutatása az, hogy simogatást, törődést, egymáshoz való szoros bújást kérnek gazdáiktól. Ezt pedig azért teszik, mert nekik van rá szükségük, és nem azért, mert tudják, hogy a gazdi ennek örül. A macska akkor kér vagy éppen ad szeretetet, amikor szüksége van rá. Sok esetben azzal vádolják őket, hogy azért nem szeretik az embereket, mert előfordul, hogy elmennek, mikor gazdájuk éppen cirógatja őket, azonban ez sem releváns indok. Ugyanis a macskák esetében hasonlóan lehet beszélni határokról, mint az embereknél. Az állat pedig teljesen tisztában van a határaival. Így amikor éppen nincs szüksége több szeretetre, elmegy, de ez nem azt jelenti, hogy ne rajongana a gazdájáért.

A macskák is kötődnek?

Természetesen igen. Ez pedig olyannyira igaz, hogy abban az esetben, ha a gazdájukkal történik valami, esetleg nagyon beteg, akkor az állaton is megfigyelhetőek a szorongás jelei. Sőt, nem egy olyan eset fordult elő, mikor a gazdi halála után rövidesen a macska is elpusztult. Ezentúl hűségüket bizonyítja az is, hogy akárhányszor elkóborolnak, végül (szerencsés esetben) mindig hazatalálnak. Hiszen önként döntöttek úgy, hogy visszatérnek a gazdájukhoz, aki szereti őket.

A macskák tényleg éreznek szerelmet?

Nehéz azt meghatározni, hogy a macskák konkrétan éreznek-e szerelmet, hiszen önmagában ennek a fogalomnak a definíciója megfoghatatlan. Mindenkinek kicsit mást takar. Mivel az ember is csak akkor tudja, mi az a szerelem, ha megtapasztalja, de utána sem tudja szavakba önteni, vagy éppen pontosan meghatározni, hogy mit érez. Tehát nem állítjuk, hogy a macskák a rózsaszín felhős szerelmet éreznének, és pillangók lennének a gyomrukban, mikor meglátják a gazdájukat. Azonban azt kimondhatjuk, hogy az igaz és valódi szerelemmel járó ragaszkodás, szeretet érzésére igenis hasonlóképpen képesek, mint az ember.

ember macska kötődés macska szerelem ragaszkodás ragaszkodik ragaszkodik a macska szeret a macska szeretet
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink