hirdetés

A macskának is van mimikája? Ezt üzeni neked cicád testbeszédével

Ferenczi Deborah

2023. február 12 - Képek: Getty Images Hungary

A macskák testbeszéde, mimikája valóban roppant árulkodó tud lenni, hiszen valljuk be, igencsak morcosan tudnak ránk nézni, ha éppen nem tetszik nekik valami. Viszont ellenkező esetben pedig tekintetük olyan bájos, hogy szinte elolvadunk tőle. Éppen ezért kénytelenek voltunk utánajárni annak, hogy pontosan mit is jelenthet egy-egy mimikai megnyilvánulása a macskáknak.

hirdetés

A macskák alapvetően rendkívül okosak, hiszen igencsak könnyedén felismerik azt, hogy miként érdemes az emberekkel szót érteniük. Így hamar kifejlesztettek egy egyfajta kommunikációs formát ahhoz, hogy megértessék velünk magukat. Ez a képességük pedig oly fejlett, hogy nem csupán testük egészével, hanem még a kis pofácskájukkal is képesek érzelmek kifejezésére.

1.  Szeretetért könyörög

Abban az esetben, ha a cicád mélyen a szemedbe néz, és lassan pislogni kezd rád, majd lassan odadörgölőzik, és finoman hozzád nyomja a fejét, akkor az bizony az arra utalhat, hogy szeretetért kuncsorog, és a törődést igényel. Természetesen ez többek között arra is utal, hogy biztonságban érzi magát, hogy szeretetet és bizalmat érez irányodba, és imád veled időt tölteni. Ilyenkor a megfelelő válasz egyébként az, ha finoman visszapislogsz, és barátságosan te is hozzábújsz. Így érezni fogja, hogy fontos számodra, és hogy megbízhat benned.

2. Amikor morcos

Amikor a cicád füle hátra van húzva, és az a fejéhez simul, illetve a bajusza merev és szinte minden egyes végtagja feszül, akkor bizony ideges, vagy valamiért nagyon haragszik. Ilyenkor még az is előfordulhat, hogy rád mordul, esteleg elkezd sziszegni, vagy éppen halkan morogni. Ebben az esetben, amit a cicád közvetíteni akar feléd, az éppen a haragja, ami fortyog benne. Ilyenkor érdemes nyugton maradnod, és még véletlenül sem tovább hergelned. Ne tegyél hirtelen mozdulatokat, és ne is próbálj meg felé nyúlni, ugyanis könnyedén megtámadhat. Inkább adj neki teret, hogy lenyugodjon, és elengedje sértődöttségét.

3. Ha kíváncsi

Amikor pedig a macskát a kíváncsiság vezérli, akkor bizony szintén igencsak jellegzetes arckifejezés figyelhető meg. Ilyenkor hasonlóan az agresszív viselkedési módhoz, feszült, egész testében figyel és összpontosít, de fülei nincsenek lelapítva. Ez esetben a puszta kíváncsiság vezérli és próbál teljes erejével koncentrálni. Érdemes megengedni neki, hogy figyeljen minket, hiszen valószínűleg egy új dolgot akar elsajátítani, tanulni akar.

4. A lassú pislogás esetükben mosolygás

Végezetül az egyik legérdekesebb mimikát is érdemes megemlíteni. Ugyanis bár már beszéltünk a lassú pislogásról mint a szeretet kifejezésének egyfajta formájáról, azonban ez a cicusok nyelvén egészen mást is jelenthet. Többek között a mosolygást és a szeretet kifejezését takarja. Tehát, amikor ők mosolyognának, akkor valójában ezt a lassú pislogás technikáját alkalmazzák. Így, ha legközelebb a cicusodnál ezt veszed észre, akkor te is cselekedj így, és ezzel úgy teszel, mintha visszamosolyognál rá.

kommunikáció macska érti a testbeszéded macska kommunikáció macska testbeszéde metakommunikáció mimika testbeszéd
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink