hirdetés

Így viselkedtek a török macskák a földrengés előtt: ezért érdemes kitüntetett figyelmet szentelni az állatok viselkedésének

Ferenczi Deborah

2023. február 26 - Kép: Getty Images Hungary

Az állatok tanulmányozásának egyik talán legérdekesebb szegmense a hatodik érzék, melynek segítségével képesek megérezni, ha valami szörnyű természeti katasztrófa közeleg. Ez az ösztön szinte csalhatatlan. Olyannyira, hogy japán kutatók már vizsgálják az állatok viselkedését, és a jelentősebb változásokra nagyobb hangsúlyt fektetnek. Az alábbiakban annak jártunk utána, hogy a török földrengést megelőzően miként viselkedtek a macskák.

hirdetés

Számos videó látott napvilágot, melyeken jól látható, hogy a Törökországot és Szíriát sújtó földrengés előtt is a megszokottól eltérő módon viselkedtek az állatok. A felvételeken megfigyelhető, ahogyan a kutyák eszeveszetten ugatnak, vonyítanak, a madarak pedig szabálytalan módon repülnek. Több tulajdonos számolt be arról, hogy macskája furcsán viselkedett a földrengést megelőzően, de az utcákon is észrevehető volt, hogy a cicák – tőlük szokatlan módon – falkákba rendeződtek. De vajon pontosan miként lehetséges az, hogy ezek az állatok előre képesek jelezni a katasztrófákat, és amennyiben erre már számos példa volt, akkor miért nem figyelünk erre oda jobban?

Az alábbi videó az egyik Japánt sújtó földrengés előtt készült. A felvételen jól látható, ahogyan a macskák már másodpercekkel a földrengés előtt pánikba esnek és rohangálni kezdenek:

Észlelik az állatok a földrengéseket?

Évente mintegy 500 000 érzékelhető rengés történik a világon, amelyek közül nagyjából 100 okoz komolyabb károkat. A szeizmológusok nem tudják, hogy pontosan mikor és hol fog bekövetkezni a következő földrengés, ezért érdekes, hogy az állatok tulajdonképpen képesek ezt előre megérezni. Azonban ez korántsem új felfedezés, ugyanis Kr. e. 373-ban Aelianus római író arról írt, hogy kígyók, egerek és rovarok menekültek Helike városából, mielőtt azt egy földrengés elpusztította volna. A téli álmot alvó kígyók elhagyták a kínai Haicheng városát az 1975-ös 7,3-as erősségű földrengés előtt. 2016-ban madarak ezrei menekültek el, mielőtt Oklahomát földrengés rázta volna meg.

Megdöbbentő, de Törökországban is rögzítettek felvételeket, melyeken kiválóan látszik, ahogyan a macskák – a Japánban történt videóhoz hasonlóan – szinte megőrülnek pár perccel a földrengés előtt. A közösségi médiában rengeteg felvétel terjed el arról, ahogyan a macskák megmagyarázhatatlan módon kezdenek el viselkedni a katasztrófát megelőző pillanatokban. Ugyanis, míg egyik videón az látható, hogy eszeveszetten próbálnak maguknak menedéket keresni, addig olyanok is napvilágra kerültek, melyekben falkákba verődnek annak ellenére, hogy ez a cicákra nem jellemző magatartás.

Az alábbi videó Törökországban lett rögzítve a földrengést megelőzően:

Hogyan képesek előre érezni a rengéseket?

A tudomány szerint az állatok másodpercekkel vagy percekkel korábban érzékelhetik a kezdeti rengéseket. Amikor egy földrengés bekövetkezik, a rengés epicentrumából szeizmikus hullámok indulnak ki. Az elsődleges hullámok – vagyis az elsőként érezhető hullámok – kisebbek, és az emberek számára nagyrészt észrevétlenek maradnak. Ezek megelőzik a hevesebb másodlagos hullámokat, amelyek megrázhatják a talajt és épületeket dönthetnek meg. Az állatok – akiknek az embernél élesebb a hallásuk és a szaglásuk – másodpercekkel vagy percekkel előbb érzékelhetik ezeket.

Az alábbi videó kísértetiesen hasonló, mint a fentebbi Japánban rögzített, ám ezt Törökországban vették fel:

A hatodik érzék

Matthew Blackett, a Coventry Egyetem földrajzzal és természeti katasztrófákkal foglalkozó docense annak ellenére, hogy megjegyezte, hogy tudományos bizonyíték még mindig nincs arra, hogy az állatok ténylegesen képesek előre megérezni a földrengéseket, mégis úgy véli, hogy a viselkedésük egyértelműen erről árulkodik. Azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy számos kutatás szól arról, hogy az állatok szeizmikus menekülési mechanizmust alakíthattak ki.

Az állatok szervezete sok vasat tartalmaz, ami érzékennyé teheti őket a mágnesességre és az elektromos mezőkre. Lehetséges, hogy a földrengés előtt érzékelik a nyomáshullámokat, esetleg a kőzetek összenyomódásakor az elektromos tér változásait, törésvonalát észlelik.”

– nyilatkozza Blackett.

Jim Berkland geológus  szerint az állatok sokkal intenzívebben képesek ráhangolódni a körülöttük lévő világra és annak jelzéseire, mint az ember. Michelle Heupel cápakutató például megfigyelte, hogy egy cunami közeledtével a cápák ösztönösen mélyebbre merülnek. Annak ellenére, hogy pontosan nem tudják, hogy miért kell menekülniük. Elizabeth Von Muggenthaler író véleménye szerint az állatok érzékelhetik azokat az infrakszonikus hangimpulzusokat, melyek az ember számára hallhatatlanok. Ilyenkor pedig ösztöneik egyértelműen jelzik nekik, hogy most bizony menekülni kell, mert veszély közeledik.

Összegzésképpen, bár konkrét tudományos bizonyíték jelen esetben nem létezik, mégis kiemelkedően fontos és egyben ajánlott is odafigyelni az állatok viselkedésének megváltozására, ugyanis ez lehet, hogy egyszer az életünket menti meg.

földrengés földrengés áldozatai macska érzékszervei macska megérzi a természeti katasztrófát természeti katasztófa
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink