hirdetés

Ismerd meg a skóciai szeszfőzde főegerészeit: így osztja fel maga között a feladatokat a két macska

Hangai Lilla

2022. november 4

A Netflixen nem olyan régen debütált az Inside the Mind of a Cat (Egy macska agyában) című dokumentumfilm két szereplője különösen lenyűgözött bennünket. Név szerint a Lindores Abbey szeszfőzde két főegerésze, Vesper és Friar John Claw. Ez a két, merőben eltérő személyiségű macska demonstrál mindent, amit a cicákban szeretünk. Úgy érzünk irántuk, mint a lányok, akik Beatles koncertjén az első sorban ájultra sikítozták magukat. Neked is meg kell ismerned őket!

hirdetés

Ha ezek a cicák tudnák, hogy milyen híresek, elragadóak és tehetségesek…

Az egyik a háttérben tevékenykedik, míg a másik az arcát adja a márkához

A szeszfőzde alapítóival, Helen és Drew McKensie-szel a The Scotsman magazin készített interjút, amelyből kiderül, hogy a két macska nem is lehetne különbözőbb. Még annak ellenére sem, hogy együtt nőttek fel. Friar John Claw (Karom János szerzetes) a fekete kandúr inkább a ház arca, aki a szeszfőzdében működő látogatóközpontban szereti ellenőrizni az érkező vendégeket és a rendet. Vesper (Vecsernye, esti imaóra) a kalikó pedig a színfalak mögött őrködik a főzde háborítatlanságáról. A hölgy és az úr is a szeszfőzdének helyet adó, valaha apátságként működő épület iránti tiszteletadásként kapta a nevét.

A szeszfőzde tulajdonosaival folytatott beszélgetés során kiderült, hogy egyáltalán nem számítottak arra, hogy a két cicának ekkora sikere lesz. Dokumentumfilmet készíteni egy ilyen rétegtémában merész vállalkozás, de a macskatartás népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a megjelenése óta volt több olyan vendég is a szeszfőzdében, aki a film hatására látogatott el a cicák otthonába.

Azt is megtudtuk, hogy a szerzetes kimondottan élvezte és azóta is élvezi a figyelmet. Különösen társaságkedvelő macskát ismerhetnek meg a személyében; Vesper azonban félénkebb, ezért inkább a munkájára koncentrál, amiben ráadásul iszonyúan tehetséges is.

A technika csodája új titkokra derített fényt

A stáb több napig tartózkodott a lepárlóban és mindent megtettek azért, hogy a lehető legzavartalanabb körülmények között filmezzék le a két, öt esztendős egerész munkásságát. A dinamikus duó még nyomkövető nyakörvet is kapott, amivel megláthatták, hogy éjjel merre járnak.

Kiderült Vesperről, hogy minden éjszaka körülbelül két kilométert tesz meg nagyrészt a szeszfőzde területén, hogy megbizonyosodjon arról, minden rendben van-e. Megfigyelték azt is, hogy sosem megy túl távol az otthonától. A cicus különösen szeret ajándékozni is, gazdái azt mondják, hogy naponta 4-5 zsákmánnyal is meglepi őket.

Hogy a szerzetes mit csinál addig? A látogatóközpontba simogattatja magát. Felismerte, hogy míg nővére verhetetlen tehetségű egerész, az ő tehetsége máshol kamatoztatható.

A szeszfőzdékben mindig is szokás volt macskákat tartani, ugyanis a rengeteg gabona miatt a rágcsálók is könnyen elszaporodnak ilyen helyeken. Nagyon szuper látni, hogy az ilyen ősi hagyományok tartják magukat még a modern világban is. De ha már a modern dolgoknál tartunk, szerencsére Instagramon követheted John Claw és Vesper kalandjait.

egerészet friar john claw és vesper híres macskák igaz történet macska személyisége macskatartás Skócia személyiség szeszfőzdei egerészek történelem
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink